A Ferrari is olyan, mint a gokart, íven megy

2013.05.25. 10:47
Korengedménnyel vehet részt a Ferrari Challenge-ben a tizennégy éves Tóth Norbert, aki messze a legfiatalabb versenyző lesz az autós sorozat mezőnyében. Az első évadban még csak tapasztalatot gyűjtene, a Forma-autók világa viszont nem vonzza.

A tizennégy éves Tóth Norbertnek gokartról egy 570 lóerős Ferrarira váltani nem volt könnyű, de a korábban megszerzett alapok sokat segítettek neki a felkészülésben. „Meg kellett szoknom, hogy autót vezetek, váltani kell, figyelnem kell a rádióra, beállításokra, a telemetriára. De amúgy a Ferrari is olyan, mint egy gokart, íven kell vele mennem, ugyanúgy pálya van" – mondta.

Mint a legtöbb autóversenyző, Tóth is gokarttal kezdte. Élete első futamán, nyolcévesen a második helyen ért célba, már ott is több évvel idősebb ellenfelek között állt rajthoz. Aztán beindult minden.

„Mostani csapatfőnököm, Alessandro Lippi csapatában kezdtem el gokartozni 2008-ban, miután mentem egy évadot itthon Magyarországon, ahol megkaptam az év újonca címet. Aztán következett négy év Olaszországban, ahol egyedüli magyarként versenyeztem" - elevenítette fel pályája kezdetét. Az olasz versenyekre rendszeresen kiutazott gyerekként a családjával, de közben itthon iskolába járt.

Gyerekként is felnőtt módra vezetett

Lippi mellett az egykori gokartbajnok Andrea Gilardi is segített neki pályája indulásakor. Gilardiról azt érdemes tudni, hogy Michael Schumacher előtt nyerte meg a bajnokságot gokartversenyzőként. Együtt tanították meg neki az alapokat, rögtön látták, Norbert mennyire tehetséges.

„Még csak nyolcéves volt, de az volt az érdekes, mennyire felnőtt, érett módon versenyzik. Nyugodt, koncentrált volt a stílusa, nem olyan, mint egy átlagos fiatalé. Mint ahogy most is. Júliusban lesz tizenöt éves, de úgy tudok vele beszélgetni, mint egy felnőtt emberrel. Rögtön megvolt benne a versenyzés iránti szenvedély, ez nyilvánvaló volt" – mondja róla a csapatfőnök.

Híres pályákon versenyeznek

Az 1993-ban indult Ferrari Challenge egy márkaverseny, mely Európában, Ázsiában és Amerikában indít sorozatokat. Az európai bajnokság hét versenyből áll, több klasszikus pálya is szerepel a versenynaptárban. Idén Monzában kezdett a mezőny, aztán jön Brno, Le Mans, Portimao, Hockenheim, Imola és a szezonzáró Mugellóban.

Az olaszországi gokartos évek után jött a lehetőség, hogy ismét Alessandro Lippivel dolgozhasson, a Warm Up Racing révén került a Ferrari Challenge európai sorozatába. Egyetlen gond volt csak, a kora. Tizenhat év az alsó határ, ezért korengedményre volt szüksége, hogy magyar színekben rajthoz állhasson az idei szezonban.

„A sorozat emberei látták, hogy jók az eredményeim, és azt is, hogy van már versenyzői múltam, ezért úgy gondolták, megadják a lehetőséget. A szakágvezetők teszteltek le, akik meg voltak velem elégedve. Felmérték a reflexeimet, hogyan kezelem az autót, íven tudom-e tartani, fizikailag hogyan bírom a megterhelést. Végül azt mondták, nem láttak még ilyet, hogy valaki ennyire fiatalon így tudott menni" – mesélt a versenyengedély megszerzéséről.

A Ferrari Challenge mezőnyében messze ő lesz a legfiatalabb. Korábban volt egy tizenkilenc éves orosz induló, most az ázsiai mezőnyben van egy húszéves pilóta.

A csapatnál Tóth az egyetlen versenyző, munkáját Alessandro Lippi mellett három szerelő segíti majd a szezonban. A Warm Up Racing egyébként 2007 óta a Ferrari Challenge résztvevője, legjobb eredményünket 2011-ben érték el, amikor egy osztrák pilótával megnyerték az európai kupát. Volt már magyar versenyzőjük, Válint Tibor 2009-ben és 2010-ben ezüstéremmel zárta a bajnokságot.

Jövőre már élesben

Első szezonjától még nem vár kiugró sikert. „Ebben az idényben a pontszerzés és a tapasztalatszerzés lesz a legfontosabb számunkra, mert elsősorban 2014-re alapozunk. Az lesz az a szezon, ahol már minden élesben megy, harcba szállunk a dobogóért, és igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból" – mondta a bemutatkozására készülő magyar pilóta.

Ezt megerősítette a csapatfőnök is, úgy véli, Norbertnek az első szezonban még szoknia kell majd a környezetet, az autót. Arra számít, hogy a magyar pilóta jól teljesíthet a fiatal versenyzőknek kiírt kategóriában, a Copa Giovaniban, akár meg is nyerheti azt.

t01
Tóth Norbert és csapatfőnöke, Alessandro LippiFotó: Barakonyi Szabolcs

A tizennégy éves versenyző már elkezdte a teszteket, iskola után egyből indul a Hungaroringre, ahol kétórás edzéseket hajt végig. Azt mondja, ugyanolyanok a hétköznapjai, mint egy átlagos tizenévesnek, csak az órák után nem csavarogni megy, hanem edzeni. A csapatfőnököt már meggyőzték Norbert teszteredményei, örül, hogy fiatal pilótája nem csinál hülyeségeket, és keményen dolgozik. A fejlődése is jól alakul, Lippi szerint lépésről lépésre haladnak.

Már várja Mugellót

A Ferrari Challengre nemcsak tesztekkel készül, a fizikai felkészülés is fontos, futnia, úsznia kell, és súlyzós edzései is vannak, de ezekben sem a nulláról indul. A magyar versenyző a gokart mellett duatlonozott és triatlonozott gyerekkorában, tekvondóban pedig korosztályában harmadik helyezést ért el az Európa-bajnokságon, pedig a családban senkinek nincs sportolói múltja.

A fiatal versenyző édesapja leginkább fia hobbijától, a freestyle BMX-től tart, azt mondta, mindig attól félnek, hogy fiuk összetöri magát bringázás közben. A család, köztük keresztapja, Deák Bill Gyula, igyekszik mindent megtenni, hogy támogassák a versenyzésben, még ha időnként féltik is.

Norbert júliusban, a portugáliai Portimaóban csatlakozik majd be a szezonba, addig csak teszt, teszt és teszt, ahogy fogalmazott. Portugália után jönnek a klasszikus pályák Hockenheim, Imola, majd Muggelóban zárja majd az évet novemberben, utóbbi futamot várja a legjobban.

A fiatal magyar pilóta nem mondja azt, hogy Forma–1-es pilóta akar lenni, a formaautók világa sem vonzza. „Nincsenek ilyen terveim, nekem a Ferrari Challenge a csúcs, ebben szeretnék maradni a jövőben is".