Pesti flashmob is viheti olimpiára a karatét

2013.05.28. 18:07
A NOB végrehajtó bizottsága Szentpéterváron ülésezik a héten, a birkózás, illetve a hét új jelentkező (görkorcsolya, fallabda, falmászás, vusu, wakeboard, karate, illetve a baseball és a softball közösen) közül két sportágat jelöl ki, amiből az olimpiai bizottság szeptemberi közgyűlése választja ki azt az egyet, amely szerepelhet a 2020-as olimpián. Cikksorozatunkban bemutatjuk a szóba jöhető sportágakat, a karatéról Mészáros János a hazai szövetség elnöke beszélt.

„A karatéról sokan már most is azt gondolják, hogy olimpiai sportág, egy a londoni olimpián készült felmérést láttam, abban a válaszadók közel hetven százaléka gondolta olimpia sportnak A karatéról nem kell meggyőzni, sem a szülőket, sem a gyerekeket, ismertek a nevelési hatásai. Az csak még egy löketet adhat ennek a tömegnek. Nagyon sok szülő van, aki karatéban is szívesen látná olimpikonként a gyermekét. A karate nézhető, élvezhető, érthető a közönség számára is. A legutóbbi világbajnokságról 123 ország televíziója közvetített" – mondta Mészáros.

A karate 2005-ben és 2009-ben is felvétel előtt állt, de akkor még nem sikerült bekerülnie: „A karate már nagyon régóta felkészült az olimpiára, a NOB már szinte évtizedek óta azt ígéri, hogy reformok lesznek a programban, de ez folyamatosan halasztódik. Hozzá kell tenni, ez a reform a karate bekerülésével sem menne végbe. A program más elemeit is felül kellene vizsgálni több szempont alapján. A mi példánk is mutatja, hogy csak kevés versenyző van, míg más sportágakban két-három sportoló is indulhat ugyanabban a számban. Úgy gondolom, több küzdősport is megfér egymás mellett, a  birkózásnak is valamilyen formában maradnia kéne" - mondta a Magyar Karate Szövetség (MKSZ) elnöke.

Széles bázis, csillogó érmek

Magyarországon elég széles bázisa van a sportágnak, a szövetség közel ötezer versenyzőről tud, de ennek körülbelül a tízszerese a rendszeresen karatézók száma. A magas létszám mellett az eredménylistájuk is mutatós. Az elmúlt évtized világbajnokságain S. Kovács Ádám és Klima Zsuzsanna révén három-három ezüst- és bronzérmet szereztek a magyarok, S. Kovács pedig a 2009-es világjátékokon a teljes magyar küldöttség egyetlen aranyérmét nyerte. Az utánpótlás fejlődése még látványosabb: az utóbbi évek világversenyeiről Magyarország rendre érmekkel tért haza. Kiemelendő Szegedi Döme világbajnoki címe, Tadissi Martial két, Metzger Szandra egy Európa-bajnoki aranya, a februári törökországi korosztályos Eb-n pedig minden idők legjobb szereplését produkálták a magyar fiatalok. Két arany- és három bronzéremmel hazánk az éremtáblázaton a negyedik lett.

„A múlt hónapban rendezett budapesti Eb-n öt bronzérmet szerzett a magyar csapat, ezzel a legerősebb európai nemzetek közé tartozik, csak a törökök, franciák, németek és olaszok előztek meg minket. Most egy nagyon jó válogatott épült ki, míg korábban csak egy-két versenyző volt éremközelben, addig most 20-25 ilyen versenyzőről beszélhetünk, az Eb-n is legalább a nyolc közé eljutottak a karatékák. A válogatott most zömmel fiatalokra épült, így akár ebből a csapatból is kikerülhet egy riói érmes" – állítja Mészáros. Az újdonsült Európa-bajnokok, Nógrádi Nicol és Bousseba Aicha – akárcsak a többi tehetséges magyar fiatal – 2020-ra talán életük csúcsformájában lesznek.

Pálcikaember segíti megérteni a karatét

A karate öt férfi és öt női súlycsoporttal lehetne jelen az olimpián, ez a rendszer, már az Eb-ken és vb-ken is bevált, mondta Mészáros. Az ott megszokott csapatversenyek és formagyakorlatok (kata) azonban nem lehet része az olimpiai műsornak. A szövetség elnöke szerint egy-egy olimpián összesen 120 karatés indulhatna nagyon kemény kvalifikációs feltételekkel: a világbajnoki első három, és még kontinensenként egy-három fő juthat ki.

A küzdősportok élvezhetőségét sokszor nehezíti, hogy a laikus néző nem tudja igazán követni az állást, nem érti, hogy mitől pont a pont. Ezt a birkózás is megszenvedte, és a karaténak is voltak ezzel nehézségei, de Mészáros szerint jól megoldották azokat. „A karate sem volt egyszerű, a néző vagy látta, vagy nem látta, hogy mikor volt találat, de ma már a nagy versenyeken kivetítőkön, pálcika figurák segítségével minden pontot közérthetően elmagyaráznak, hogy most fejre ütés volt, vagy testrúgás A különböző szintű technikákra 1-2-3 pontot adunk, ez látványossá teszi a versenyeket, a versenyzők emiatt is kockáztatnak. Ha egy pontra pályázik valaki, attól nézhetetlen lenne a küzdelem, de mivel hárompontossal meg is fordítható a meccs, bevállalják a látványos és nehéz technikákat is."

K

A Nemzetközi Karate Szövetség (WKF) óriási kampányt indított a sportág 2020-as olimpiai szerepléséért, külön támogatói honlapot hozott létre, és egy népszerűvé váló Youtube-csatornán is gyűjti a híveit, és a „The K on the way, karate 2020" (nagyjából: a karate úton van a 2020-as programba) mondatot sulykolva a szociális médiában is erősen jelen van. A programban az MKSZ is részt vett, a Hősök terén forgattak kisfilmet, az olimpiai ötkarikát és a karatét szimbolizáló K betűt formáló flashmobról. Mészáros elmondta a WKF külön nem támogatja a tagszervezeteit, azok ebből a szempontból amatőr módon működnek.

Flashmob - Karate to be on the Olympic Games

Együtt kell tartani a válogatottat

Az MKSZ évente 10-12 millió forintos állami támogatás kap, ez körülbelül ötöde az éves költségvetésüknek, a fennmaradó rész szponzoroktól érkező támogatásból, pályázatokból és a saját bevételekből áll össze. Célzott szakmai támogatást nem kap az MKSZ, de az Eb-rendezésre kaptak pluszforrást. „Ha a karate bekerülne az olimpiára, akkor már most el kell kezdenünk dolgozni a MOB-bal közösen. A karate készen áll, tízéves stratégiai terveket készítünk, két alternativával készülünk, egy olimpiaival és egy a nélkülivel. Az egyik legfontosabb az lenne, hogy legyen egy olyan létesítmény, ahol a karate önállóan tudna készülni. A másik, hogy ezt a válogatott továbbra is együtt tudjuk tartani és magas szinten versenyeztetni, ehhez meg kéne háromszorozni a mostani forrásokat. Eddig is óriási különbségek voltak támogatásban a különböző országok között, de csak így tudnánk tartani a lépést a legjobbakkal" – mondta Mészáros.