30 millió font a londoni olimpia nyeresége

A tavalyi, londoni olimpia szervezőbizottsága (LOCOG) 30 millió fontos (10,1 milliárd forintos) haszonnal zárta a játékokat, ebből a Brit Olimpiai Bizottság (BOA) 5,3 millió fontot kap majd meg.

A LOCOG csütörtöki beszámolója szerint az ötkarikás esemény megrendezésének költségei 2,38 milliárd fontra rúgtak, míg a teljes bevétel 2,41 milliárd volt.
"Az egyik legfontosabb célunk az volt, hogy rendkívül jó olimpiát rendezzünk kiegyensúlyozott költségvetéssel" - mondta Sebastian Coe, a LOCOG és a BOA elnöke. "Büszke vagyok arra, hogy teljesítettük a tervet, amely azt is jelenti, hogy az olimpiai és a paralimpiai bizottság felé is teljesítjük a fizetési kötelezettségeinket, így ezek a szervezetek biztos háttérrel folytathatják a munkájukat." 
A 30 millióból a brit paralimpiai bizottság 2,6 milliót kap, a LOCOG ezen kívül nagyjából 20 milliót fizet a kulturális, média és sportminisztériumnak, teljesítve ezzel az olimpia megrendezéséhez biztosított kormánygaranciában foglalt kitételt.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34