Mesterházy Attila biztosan elnök lesz

A következő négy évben is Mesterházy Attila vezeti elnökként a Sportegyesületek Országos Szövetségét (SOSZ), mivel a pénteki küldöttgyűlésen a tagok megerősítették tisztében. Az immár harmadik ciklusát megkezdő elnök a SOSZ közleménye szerint a szakmai beszámolójának kiegészítésében úgy fogalmazott, hogy "a sport érdekeinek felül kell írniuk a napi politikai vitákat, mert az szolgálja a magyar sikerágazat érdekeit".

Mesterházy - az ellenzékben levő MSZP elnök-frakcióvezetője - kijelentette, helyesnek tartja, hogy a kormány jelentős összegeket szán sportcélokra, ugyanakkor SOSZ-elnökként és magánemberként is másképp képzelné az elosztást, s a sportegyesületeket kezelné kiemelten, szerinte ugyanis azok a remélt, tartós sikerek igazi letéteményesei.

A közleményben az áll, hogy az elnök "az elosztás gyakorlatában a SOSZ által korábban kialakított és alkalmazott, komplex értékelést tartja üdvözítőnek", ebben ugyanis nemcsak az olimpiai pontok, hanem az egyesületi élet más, fontos jellemzői is jelentős súllyal esnek latba.

Mesterházy hozzátette, az országnak nemcsak a nemzetközi sikerek, hanem a sport kedvező népegészségi hatásai is fontosak.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40