Rosszul kezdtek a magyarok az evezős Eb-n

2013.05.31. 18:00

Nem sikerült jól a bemutatkozás a magyar egységeknek a sevillai evezős Európa-bajnokság pénteki nyitónapján. A nemzetközi szövetség honlapja alapján az egypárban induló Széll Domonkos előbb ötödikként ért célba előfutamában, majd a reményfutamban negyedik lett, így szombaton a C döntőben száll majd vízre, azaz legjobb esetben is 13. lehet. A könnyűsúlyú kétpárevezősök között küzdő Matyasovszki Dániel, Galambos Péter duó negyedik hellyel kezdett, majd a folytatásban, a délutáni reményfutamban ugyancsak ezt a pozíciót szerezte meg, így a viadal második napján az alsóági középdöntőben lesz csak érdekelt, tehát Széllhez hasonlóan legfeljebb 13.-ként zárhat.

A Simon Béla, Juhász Adrián normálsúlyú kormányos nélküli kettes és a könnyűsúlyúak hasonló számában érdekelt Révész testvérek, Zoltán és Péter kettőse egyformán ötödik, a Cselinacz János, Miskolci Dániel, Bodrogi István, Vermes Péter összeállítású könnyűsúlyú négyes pedig hatodik lett előfutamában, ez a három egység szombaton száll majd vízre a reményfutamban. Szombaton a további reményfutamokat és a középdöntőket rendezik Sevillában, míg az A és B döntőkre a vasárnapi zárónapon kerül sor.