Újabb úszólányok jelentkeztek azzal, hogy molesztálták őket

2013.06.03. 10:40

Nagy vihart kavart Szepesi Nikolett könyve, amelyben megemlíti, kislánykorában szexuális zaklatás érte. Az ügyben az úszószövetség is vizsgálatot rendelt el, közben többen Szepesi mellé álltak, megerősítik, valós történetet írt le, többen is áldozatokká váltak – írja a Blikk.

A lap szerint B. István, a Bp. Spartacus korábbi masszőrje ismerhetett magára Szepesi története alapján. A most 83 éves B. a cikk szerint tagadja a vádakat, és neki hisz Turi György, Szepesi korábbi edzője is.

Ehhez képest két korábbi sportoló jelentkezett, akik állítják, minden szó igaz, amit Szepesi leírt B. Istvánról, azaz Kicsi bácsiról.

„Az első napon vettem meg a könyvedet, és mindenkinek fennhangon mesélem, vállalom, bementem, kifizettem, elolvastam két nap alatt. Köszönöm, hogy nem írtad le a nevemet, de tudnod kell, minden egyes rám vonatkozó sorban tudtam, rólam van szó” – idézi a Blikk az egyik, neve elhallgatását kérő korábbi úszót. Aki arról is ír: „pontosan úgy érzek, mint Te, és feltépted a gondosan eltakart sebeimet. Nagyon jól tetted. Én tényleg azt gondolom, arról is ő tehet, ami köztünk történt. Sosem tett rendet. Ahogy Kicsi bával sem...”

A volt úszó fájlalja azt is, hogy „évekig hoztuk az eredményeket, kifacsartak, kihasználtak, és amikor abbahagytuk, a szövetségtől annyi sem jött, hogy jól van, sok sikert az élethez, b.....tok meg! Köszönöm ezt a könyvet, mert nem csupán a saját fájdalmadat írtad le, az enyémet is (...) lehet itt felháborodni, de minden szó igaz".

Közben Szepesi Facebook-oldalára írt egy másik korábbi úszótárs, akiről annyit lehet tudni, Edina a keresztneve: „Szia Nikolett! Szeretném megkérdezni, hogy a tegnapi híradóban te adtál-e interjút az úszómesterrel kapcsolatban? Csak mert ha B. István Kicsi bácsiról van szó, akkor igazolni tudom, hogy valós, mivel én is áldozata lettem."

A Magyar Úszó Szövetség feljelentést tett Szepesi molesztálása ügyében

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a fegyelmi bizottsága vizsgálatának eredményeként ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett hétfőn a Szepesi Nikolett könyvében megjelentek, valamint a begyűjtött információk alapján a már visszavonult versenyző molesztálásával összefüggésben - tájékoztatta az MTI-t Szabó Tünde, a MÚSZ főtitkára.

A szövetség a múlt hét közepén közölte: vizsgálatot indított azzal kapcsolatban, hogy állítása szerint Szepesi Nikolettet kiskorúként, hajdani klubja, a Bp. Spartacus sportolójaként 13 esztendeje szexuálisan zaklatták az uszodában.

"Szövetségünk változatlanul nem kíván Szepesi Nikolett magánéletének intim részleteivel foglalkozni, de megjelent a könyvében, hogy tizenhárom évvel ezelőtt az uszodában molesztálták" - mondta múlt szerdán Gyárfás Tamás szövetségi elnök, aki egyszersmind sajnálatosnak nevezte, hogy ezt annak idején az úszó nem jelentette.

"Ennek ellenére tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy egy gyermek helyzetével bárki bármikor visszaéljen" - szögezte le a MÚSZ elnöke, és hozzáfűzte, a sportvezetőknek mindenkori kötelességük, hogy garantálják a rájuk bízott tanítványok biztonságát.

A 26 éves, Európa-bajnoki bronzérmes Szepesi Nikolett napokban megjelent, Én, a szexmániás című könyvében tett említést arról, hogy 13 esztendősen szexuális zaklatásnak volt kitéve az uszodában.