Augusztus végén folytatódik Pistorius pere

2013.06.04. 10:07
Daniel Thulare bíró augusztus 19-re halasztotta a gyilkossággal vádolt Oscar Pistorius perét, miután a vád a védelemmel egyetértésben kérvényezte ezt.

A sportoló tíz percet sem töltött a tárgyalóteremben, mert a vád a védelemmel egyetértésben halasztást kért. A bíró megkérdezte, milyen indokból, de közölték, hogy nem hozhatják nyilvánosságra az okokat.

Annyit mondtak el, Pistoriust is megilleti, hogy ugyanolyan pert kapjon, mint mindenki más, viszont a médiát nem lehet kezelni. A vád hozzátette, további nyomozás is szükséges.

A bíró azt mondta, a lapokat olvasva úgy tűnik számára, az újságok folytatnak pert Pistorius ellen, ez pedig alááshatja az ügyet, ami aggasztó. Thulare bíró hozzátette, a bizonyítékokkal az igazságszolgáltatást kellene segíteni, és nem a sajtót. Egyúttal megkérte az újságírókat, hogy tartsák tiszteletben az eljárást.

Oscar Pistorius arrives in court

A napokban a Sky News közölt két fényképet, ami a gyilkosság helyszínén készült, a nyomozást korábban irányító Botha nyomozó állítja, egy korrupt rendőr készítette a fotókat. A bíró elmondta, a hatóságoknak ki kell deríteniük, szándékában állhat-e valakinek aláaknázni az ügyet.

A pretoriai bíróság februárban döntött úgy, hogy Pistorius szabadon védekezhet, ezeken a feltételeken nem változtatott a bíró.

Oscar Pistorius február 14-én éjjel lőtte meg többször barátnőjét, Reeva Steenkampot. Azt állította, hogy besurranó tolvajnak hitte, ezért tüzelt közvetlen közelről, a csukott vécéajtón át. A vád szerint viszont a sportoló előre megfontoltan gyilkolt, ha bebizonyosodik, hogy így volt, akkor legalább 25 év börtönt kaphat.