Biztosan lesz negyeddöntősünk női párbajtőrben

2013.06.19. 13:38

Révész Júlia és Szász Emese bejutott a nyolcaddöntőbe a női párbajtőrözők között a zágrábi vívó Európa-bajnokság szerdai versenynapján. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a 78 főt felvonultató mezőnyben mind a négy magyar, Szász és Révész mellett Budai Dorina és Antal Edina is felkerült a 64-es főtáblára, ám utóbbi kettő ott már az első körben - egyaránt egytusos vereséget szenvedve - búcsúzott.

Szásznak a 32 közé kerülésért nem kellett vívnia, míg Révész a német Beate Christmann elleni kiélezett, 15-14-re megnyert asszóval biztosította helyét a második fordulóban. A nyolcaddöntőéért Szász a francia Auriane Malloval mérkőzött és nyert magabiztosan, 15-9-re, Révész pedig szintén könnyű, 15-8-as sikert aratott az észt Julia Beljajeva ellen.

A folytatásban a két magyar egymással csap össze, így az biztos, hogy egyikük a negyeddöntőben is érdekelt lesz majd. A szerdai napon még a férfi kardozók egyéni versenyeit rendezik meg a horvát fővárosban.