Magyar aranyérem az öttusa Eb-n

2013.07.15. 18:48

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány tájékoztatása szerint az egész nap kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Földházi az utolsó, futásból és lövészetből álló kombinált számot a második helyről, a vezető ukrán Szpasz mögött 23 másodperccel kezdte meg, majd fantasztikus teljesítménnyel ledolgozta hátrányát, s Európa-bajnokként haladt át a célvonalon.

A pályafutása első országos bajnoki címét éppen 20. születésnapján, június 9-én begyűjtő Földházi először lett egyéniben érmes felnőtt világversenyen. A Földházi, Gyenesei Leila, Cseh Krisztina alkotta csapat a negyedik helyen végzett.

"Egy mondatban megfogalmazva: jó verseny volt" - nyilatkozta az MTI-nek az újdonsült aranyérmes, aki Vörös Zsuzsanna 2006-os Európa-bajnoki győzelme után szerzett újabb kontinensbajnoki aranyat a női szakágnak.

"Jó sok pontot gyűjtöttem, úgy látszik, kezdek beleérni a felnőtt mezőnybe" - tette hozzá Földházi, aki úgy érezte, éppen azok a számok - az úszás és a lovaglás - nem sikerültek neki tökéletesen, amelyek az erősségei. - "A vívás viszont nagyon jól ment, életem legjobbját értem el, pedig bevallom, tartottam tőle."

A KSI versenyzője mindehhez hozzátette, a kombinált szám előtt sok mindenre gondolt, így arra, hogy az előtte rajtoló ukrán riválisát jól ismeri, mert korábban sokat versenyeztek együtt, de arra is, hogy üldözői között igazi klasszisok vannak. "Bele sem mertem gondolni, hogy mi jöhet ki ebből! Köszönöm az edzőimnek és mindenkinek, aki segített abban, hogy idáig jutottam."

A másik két magyar közül Gyenesei Leila a kombinált szám előtt még a negyedik helyen állt, ám végül meg kellett elégednie a 16. hellyel, Cseh Krisztina pedig 31. lett. A csapatversenyt a britek nyerték, a negyedik magyar válogatott 96 ponttal maradt le a dobogóról.

Női egyéni verseny, Európa-bajnok:

1. FÖLDHÁZI ZSÓFIA (Magyarország) 5452 pont (vívás: 20 győzelem/14 vereség/904 pont, úszás: 2:11.22 perc/1228 pont, lovaglás: 1120 pont, kombinált szám: 12:31.61 perc/2200 pont)

2. Ganna Burjak (Ukrajna) 5416

3. Anasztaszija Szpasz (Ukrajna) 5384

...16. Gyenesei Leila 5152 (15/19/784, 2:13.80/1196, 1200, 13:27.84/1972)

...31. Cseh Krisztina 4696 (15/19/784, 2:23.00/1084, 904, 13:39.88/1924)

Női csapatverseny, Európa-bajnok:

1. Nagy-Britannia (Samantha Murray, Mhairi Spence, Kate French) 15740 pont

2. Ukrajna (Burjak, Viktorija Terescsuk, Irina Hohlova) 15600

3. Németország (Annika Schleu, Lena Schöneborn, Ronya Döring) 15396

4. Magyarország (Földházi, Gyenesei, Cseh) 15300

Az Európa-bajnokság kedden a férfi döntővel folytatódik, ahol Kasza Róbert, Marosi Ádám és Demeter Bence képviseli a magyar színeket.