Mányoki Görögországban nyert hosszútávúszó versenyt

2013.09.02. 11:33

Mányoki Attila nyert a görögországi Kalamatánál rendezett 30 kilométeres nemzetközi hosszútávúszó viadalon, amelyre a szervezők hosszú évek óta 15 résztvevőt hívnak meg. A különleges vízi vállalkozásairól ismert, rendre ultratávokat teljesítő magyar sportember az MTI-hez eljuttatott beszámolója szerint a 25. hétvégi eseményen harmadmagával elhúzott a többiektől, akik később már nem is tudtak az élboly nyomába szegődni.

"Öt óra úszás után én is leszakadtam, de továbbra is a saját tempómban haladtam tovább" - írta e-mailjében Mányoki Attila, akinek másfél órával később sikerült befognia az addigi második helyezettet, a hetedik órában pedig beérnie az élen álló argentin riválist. Kettejük között dőlt el a küzdelem, a párharcban a magyar versenyző fél óra elteltével minimális előnyre tudott szert tenni, amely aztán már kitartott a célig.

"Kimerültem, felhasználtam minden tartalékom az utolsó órában, de megérte" - összegzett az idei szezonjának utolsó versenyén indult Mányoki, aki augusztus huszadikán a magyar csúcs beállításával sikerrel átúszta a La Manche-csatornát, 10 óra és 47 perc alatt teljesítve az angliai Dover és a franciaországi Tardinghen közötti 47,23 kilométeres távot.