Nemzetközi Gyűjtőtalálkozót rendez a MOB
A budapesti SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban rendezi a MOB Hagyományőrző Bizottsága és a Magyar Olimpiai Akadémia a XV. Nemzetközi Gyűjtőtalálkozót az olimpiai gyűjtők számára, szeptember 28-án. Az eseményre hét ország több mint 60 kiállítóját várják. A térítésmentesen látogatható kiállításon több ezer relikvia lesz.
Az előkészületekről a dr. Gémesi György vezette MOB Hagyományőrző Bizottság és a dr. Jakabházyné Mező Mária főtitkár által képviselt MOA a közelmúltban egyeztetett a MOB székházában. A kiállított tárgyak közt az olimpiai mozgalommal kapcsolatos jelvények, érmek, könyvek, zászlók, kitüntetések, képeslapok, plakettek, bélyegek, kártyanaptárak, emlékívek szerepelnek; az érdeklődők autogramokat, alkalmi bélyegzéseket is megcsodálhatnak.
Az eseményen olimpiai érmesek is részt vesznek: az aranyérmes birkózó Varga János, a bronzérmes vízilabdázó Katona András, az ezüstérmes vívó Bóbis Ildikó és a bronzérmes kajak-kenus, Mohácsi Ferenc már jelezte részvételét.
A XV. Nemzetközi Gyűjtőtalálkozó szeptember 28-án, a Syma csarnok 3. emeleti Melbourne, Róma és Tokió termeiben, a reggel fél tíztől kezdődő regisztráció után kezdődik, 10 órakor felcsendül az Olimpiai Himnusz. A találkozón a Magyar Sportmúzeum olimpiatörténeti kiállítása is megtekinthető lesz, 11 és 14 óra között börzét rendeznek a szervezők.