Egy olimpiát elcsaltak, egyet bojkottáltak

Hat éve azt nyilatkozta, örül, hogy nem nyerte meg a képviselőválasztást. Miért?

A politikában nincs fair play, legyen szó Magyarországról vagy Csehországról. Nem is értem, miért vágtam bele. A régebbi sportolók közül többen is megpróbálták, de végül mindenki elmenekült. Azóta nem is érdekel, még a kormányválság sem, jobb nekem a Dukla Prágánál, én vezetem az atléták nemzetközi osztályát. Jobb a világbajnokokkal törődni, például az olimpiai bajnok gerelyhajító Spotakovával, aki épp most tér vissza a szülés után. Biztosan nagy versenyben lesz majd, centik döntenek majd orosz és német riválisa és közte.

Hogy lehet feldolgozni huszonhat centit?

Hát ez állandó téma velem kapcsolatban. Pláne, hogy hatalmas csalás történt az 1980-as olimpián, ahol annyival kaptam ki. Összevissza mozogtak a vonalak Moszkvában, és pontosan úgy, hogy mindig szovjet nyerjen. A diszkoszvetést így nyerte meg Raszcsupkin. A verseny másnapján vissza akartam nézni, mert nagyon gyanús volt. Az igazam igazolódni látszott, amikor még ebéd előtt megnéztem. Egy bírót ebéd után megkértem, nézze meg ő is, de a videofelvétel addigra eltűnt, elnyelte a föld. Még a KGB sem tudott másolatot adni róla. Pedig őszintén érdekelne, mekkorát dobtam. Pontosabban mennyivel dobtam többet, mint amekkorát lemértek (66,38). Mert ugyan én lettem a második, a kubai Delis dobta szerintem a legnagyobbat, és ő mindig bekente a diszkoszt magnéziával (csúszást gátló anyag), de a neki lemért táv végénél nyoma sem volt a pornak.

Két év múlva a legjobb lett.

Nagyon esett az eső az athéni Európa-bajnokságon, csúszott a dobókör, félő volt, hogy kiesek, de harmadikra akkorát dobtam, hogy folytathattam a negyedik sorozatban is. Ötödikre meg akkorát hajítottam, hogy annál nagyobbat senkinek sem sikerült. Abban az évben lettem Csehszlovákia legjobb sportolója, pedig konkurencia volt bőven, hiszen a világcsúcstartó Kratochvilova is futott még.

A helsinki világbajnokságon is nagy hajrával nyert?

Nem. Ott már elsőre nagyot dobtam, 67,48-at. Gondoltam is magamban, most játszom a többiek idegeivel. Úgy megrémültek a dobástól, hogy meg sem tudtak közelíteni.

Mi volt a jutalma?

Harmincezer korona. Akkor egy Lada hetvenezerbe került.

A Los Angeles-i olimpia legnagyobb esélyese lehetett volna, de nem vehetett részt. Huszonkilenc évesen a legjobb korban volt. Lelkileg nagyon megviselte?

Képzelheti, mennyire. Csak az az egy arany hiányzik a pályafutásomból. Ráadásul én májusban Amerikában versenyeztem, minden erőmmel készültem. Aztán kaptam a hírt egy újságírótól, hogy az oroszok nem mennek. Különösebben nem is érdekelt, egy hét múlva viszont azt is megtudtam, hogy a csehszlovákok is otthon maradnak. Első kínomban csak annyit tudtam mondani, hogy nem baj, legalább kipihenem magam a tengerparton, végre nyaralhatok is az USA-ban nemcsak edzem és versenyzek.

Amikor hazamentem, kendőzetlenül elmondtam, hogy nem voltam veszélyben, szerintem nem lenne ott senki terrorveszélyben, nem értem a lemondást. Még az újságírónak is majdnem baja lett a cikkből. Pláne, hogy azt is mondtam, én nem megyek a pótolimpiára, az a verseny engem nem érdekel. Na, akkor aztán megtámadtak, hogy Bugár Imre bojkottálja a kommunista olimpiát. Aztán elsimult az ügy, mert a fejesek kalapja alatt is volt vodka, és nem bolygatták. Végül elmentem, hirtelen egy nappal korábbra hozták a versenyt, negyedik lettem.

Magyarországon volt kárpótlás, önöknél is?

Jövőre lesz az évforduló, adni akarnak valamilyen diplomát, de jobb lenne ezt az egészet békén hagyni, mert csak felszakadnak az egyébként sem könnyen gyógyuló sebek. A múlt elmúlt, túl messze van, de persze fáj az olimpiai arany hiánya. Pedig 1984-ben az akkori legrosszabb dobásommal is harmadik lettem volna. Ha megvonom a 84-es szezon dobásainak átlagát, akkor másfél méterrel voltam jobb, mint az ottani győztes nyugatnémet Danneberg, aki 66,60-nal vehette át az aranyat. 1984-ben egy versenyt nem nyertem meg. Hát persze, hogy sajog.

1984 után miért nem talált vissza a sikeres útra?

Nemigen találtam. A 87-es római vb előtt huszonhat napot voltam kórházban, egy évvel előtte megrántottam a mellizmomat. Rómában éreztem úgy, hogy abba kell hagynom, mert már öregszem, nem leszek soha olyan állapotban, mint korábban voltam.

Erről a vb-ről derült ki, hogy doppingolt?

Érdekes módon a választási kampányom idején előkerült egy olyan papír, amelyik arról tanúskodott, hogy pozitív mintát adtam. Negyedikén versenyeztem, akkor minden rendben volt, hetedikei dátummal viszont már nem. Erre mondtam, nem bánom, hogy nem nyertem a választáson. Pedig nekem inkább két deci bor volt a doppingszerem.

A verseny előtt?

A verseny előtti éjjel. Úgy tompított el, hogy másnapra az erőm megmaradt, de nyugodtan tudtam aludni. A sör nem volt jó hatással rám, nem pörgetett fel úgy, mint a bor. Egyszer ittam vodkát verseny előtt, de akkor nagyon hideg volt.

Gondolt arra, hogy amikor a dobogó tetején áll, akár a magyar himnuszt is játszhatnák?

Gondoltam. Mi több, amikor Athénban nyertem, az ott lévő magyarok be is kiabálták, hogy a cseh után most már jöhet a magyar himnusz is. Amíg versenyeztem, a magyarok mindig jobban szurkoltak nekem, mint bárki más. Hiába voltam Imrich, a szurkolókat nem tudták becsapni. Szerettem is a Népstadionba menni, mert mintha hazatértem volna.

Hamarosan hatvanéves, de minden évben megszervezi a Danek-emlékversenyt Turnauban. Kedvét leli még mindig a sportágban?

Igen. Aki ezt a versenyt megnyeri, az utána meg szokta nyerni a soros világversenyt is. Mindig jó mezőnyt hívok össze. Kedvem lelem benne, meg emlékezem is. A pajtásaimra is, különösen Danekre, magamra is. Az évek elmúlnak, már bennem is fakulnak a képek, ahogy a csallóközi Kürtőn a tehenünket őrzöm, és közben megállás nélkül dobálok. Köveket, minden mást, ami a kezembe került. Tisztelem is a múltat, mert onnan indult minden. Egy edzésen sem voltam, amikor biciklivel áthajtottam Szerdahelyre, és helyből dobtam másfél kilós diszkosszal 31,14-et. Ez volt az első versenyem. A legjobb eredményem negyven méterrel meg tizenkét centivel több. De közben annyi minden történt. Turnauban legalább egy napra megállunk, emlékezünk, és jól szórakozunk, közben a fiatalok versenyeznek.