Kárpátit javasolták a Nemzet Sportolójának

2013.10.22. 08:10
Kora, eredményei alapján abszolút rászolgál, hogy a Nemzet Sportolója legyen Kárpáti György. Erkölcsi aggályok vannak, ami felett átléphet a kormány.

„Nem tudom pontosan, hogy volt-e más jelölt, de amikor bennünket összehívtak, egyöntetű volt az a vélemény, hogy Kárpáti Gyurika legyen a tizenkettedik a Nemzet Sportolói között” – mondta az Indexnek Kulcsár Győző a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, aki tagja a testületnek.

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, dr. Kárpáti György ezzel még nem léphet csapattársa és jó barátja, Gyarmati Dezső helyére, a kormánynak még jóvá kell hagynia. Mindketten háromszoros bajnokok. Másnak, a 65 év felettiek közül, ez nem sikerült.

Gyarmati augusztusban, 85 évesen halt meg, november elejére szeretnék megnevezni az utódját, ez rendeleti előírás is.

A kormány elé Simicskó István államtitkár és Balog Zoltán miniszter terjeszti a jelöltet, az Emberi Erőforrások Minisztériumától a következő választ kaptuk: „az új személy kiválasztásával kapcsolatos kormányzati döntés előkészítése folyamatban van, annak meghozatala után tájékoztatjuk a részletekről a sajtó tisztelt képviselőit.”

A 2008-ban ügynökmúlttal megvádolt, majd pernyertes, 78 éves Kárpáti áprilisban egyéves, a 2014-es választásig szóló szerződést kötött sporttanácsadói állásra a miniszterelnökséggel.

Feladata: „a megbízó igénye alapján” működjön közre a különféle a sportágakkal kapcsolatos kormányzati koncepciók kidolgozásában, és „szükség esetén” megvalósításában. A Kárpátit a készenállásáért bruttó 670 000 forinttal díjazzák. Ez bevallása szerint havonta negyedórás telefonbeszélgetés.

Kárpáti néhány éve is bekerült a hírekbe. A 2006-os zavargásokkor 1956-ban olimpiai bajnok társa, Zádor Ervin nevében úgy nyilatkozott: addig nem jön Magyarországra, amíg hazug miniszterelnök áll a kormány élén. Később kiderült, Zádor ilyet nem mondott, és levelet sem írt, 1956 óta egyszer tért vissza hazájába, a napi politikával pedig sohasem foglalkozott, azt sem tudta, ki a miniszterelnök. (Zádor tavaly halt meg Kaliforniában.)

A Nemzet Sportolói havonta nettó félmillió forintot kapnak.

Tizenegyen vannak

A Nemzet Sportolói: Balczó András (öttusa), Buzánszky Jenő (futball), Földi Imre (súlyemelés), Grosics Gyula (futball), Hammerl László (lövészet), Keleti Ágnes (torna), Kulcsár Győző (vívás), Portisch Lajos (sakk), Rejtő Ildikó (vívás), Székely Éva (úszás), Weltner Györgyné Ivánkay Mária (para-asztalitenisz)