Küzdősportok Világjátéka: 8. a magyar csapat

2013.10.27. 10:34

 Befejeződött a II. World Combat Games, a Küzdősportok Világjátékán a magyar csapat 3 aranyéremmel, 4 ezüsttel és 1 bronzzal a 8. helyen végzett az éremtáblázaton. Ez komoly előrelépés a két évvel ezelőtti játékokhoz képest. 2010-ben Pekingben 1 aranyat, 3 ezüstöt és 3 bronzot szereztek a magyarok.

„Azt tudtuk, hogy az oroszok nagy világversenyt fognak rendezni, mégis minden várakozásunkat felülmúlták a házigazdák” – mondja hazaérkezése után dr. Leyrer Richárd, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke.

„Az esemény előtt abban bíztam, hogy a legjobb 15-20-ban végez a csapat. Csak felsőfokon tudok beszélni a versenyzőinkről. Külön öröm, hogy a kick-bokszosok két arannyal és egy ezüsttel járultak hozzá a küldöttség közös sikeréhez. A szentpétervári eredmények, a nyári, kolumbiai Világjátékokon elért sikerek jól szemléltetik, hogy a nem olimpiai sportágak hasznos, eredményes és méltó tagjai a hazai versenysportnak, valamint a kormányzat sportstratégiájában megfogalmazott egészséges életmódra való nevelésben kiveszik a részüket” – mondta Leyrer, aki a Magyar Kick-Boksz Szövetség elnöke, és a Nemzetközi Kick-Boksz Szövetség alelnöke is.

Szentpéterváron Oroszország nyerte a legtöbb érmet, megelőzve Franciaországot és Japánt.