Rekordlétszám a Tudás Útja futóversenyen

2013.11.11. 09:05
A november 10-én, vasárnap tizenharmadszor megrendezett Tudás Útja futóversenyen 655-en futottak félmaratont vagy 6 kilométert, ami rekord az esemény történetében. Az indulók létszáma a tavalyi évhez képest másfélszeresére, ezen belül a felsőoktatási hallgatók száma kétszeresére nőtt. Budapest egyetlen, kifejezetten egyetemi hosszú távú utcai futóversenye nem csak a futásról szól, hanem a lehetőséget is biztosít az egyetemistáknak, főiskolásoknak a találkozásra, ismerkedésre. A félmaratoni táv keretében rendezték a magyar egyetemi-főiskolai országos félmaraton bajnokságot (MEFOB) és a MASZ versenyengedéllyel rendelkező atléták Félmaratoni Budapest Bajnokságát is.
 
A fővárosi egyetemek mentén haladó Tudás Útja futóverseny résztvevői köre is szélesebb lett, hiszen 32 felsőoktatási intézményből neveztek a versenyre, köztük 4 külföldi és 9 vidéki intézmény hallgatói. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is támogatott eseményen nőtt a külföldiek száma, érkeztek futók Anglia, Ausztria, Oroszország és Románia egyetemeiről is. Idén először kilométergyűjtésre is volt lehetőség, amelynek keretében az egy felsőoktatási anyaintézményből érkező futók – hallgatók és oktatók – teljesített távjainak összeadásával értékelték a három legtöbb kilométert futó intézményt. A felsőoktatási résztvevők összesen 4371,5 kilométert gyűjtöttek össze a főváros útjain. A hallgatók és a szervezők lelkesedése, és a főváros támogató hozzáállása is jól mutatja, hogy Budapest alkalmas olyan nagy nemzetközi egyetemi sportesemények megrendezésére, mint amilyen a közel 50 évvel ezelőtt (1965-ben) megrendezett Universiade.
 
A rendező Semmelweis Egyetem színeiben indult az „Akadémiai 6-os” futáson Dr. Szél Ágoston rektor, aki együtt teljesítette a távot Martinek János kétszeres olimpiai-, négyszeres világ- és Európa-bajnok öttusázóval. A félmaraton mezőnyében ott volt Kropkó Péter ötvenegyszeres Ironman, aki a 2014-es Ironman 70.3 Budapest verseny főszervezője. A verseny megnyitóján részt vett Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke és Dr. Szentes Tamás, a Budapest Főváros egészségügyi és szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettese is.A rendezvényen a futás mellett lehetett futócipőket tesztelni, profi szakemberek adtak futással kapcsolatos tanácsokat, és értékes nyereményeket sorsoltak ki a futók között. A Semmelweis Egyetem és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetségbízik abban, hogy néhány éven belül több ezer futót tud majd megmozgatni ez a verseny.
 
Eredmények:
 
Félmaraton, MEFOB, hallgató, férfi egyéni:
  1. Farkas Dárius Ádám, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), 1:09:40
  2. Csere Gáspár, Semmelweis Egyetem (SE), 1:09:55
  3. Jenkei Péter, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), 1:10:46.
 
Félmaraton, MEFOB, hallgató, női egyéni:
  1. Juhász-Staicu Simona, Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), 1:18:26
  2. Dudás Eszter, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), 1:23:28
  3. Pap Eszter, Semmelweis Egyetem (SE), 1:25:38
 
Félmaraton, MEFOB, csapatverseny:
  1. Semmelweis Egyetem (SE) (Beták Bence, Csere Gáspár, Eipl Tamara, Pap Csilla, Pap Eszter, Váraljai Vázsony)
  2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) (Dudás Eszter, Farkas Dárius Ádám, Jenkei Péter, Rajnai Tamás, Szabolcs Enikő, Vétek Orsolya)
  3. Szegedi Tudományegyetem (SZTE) (Budai Anita, Kaári Zsófia, Kapitány Zoltán, Krivik Anikó, Szelepcsényi Zsolt, Szőllősi Renátó)
 
Félmaraton, MEFOB, oktató, férfi egyéni:
  1. Pelsőczy Attila, Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), 1:15:27
  2. Dr. Sebestyén Zoltán, Szent István Egyetem (SZIE), 1:16:16
  3. Dr. Pach Péter Pál, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), 1:19:56
 
Félmaraton, MEFOB, oktató, női egyéni:
  1. Garai Ágnes Szonja, Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), 1:42:03
  2. Horváth Janina, Szegedi Tudományegyetem (SZTE), 1:48:52
  3. Dr. Szepesi Ágota, Semmelweis Egyetem (SE), 1:49:58
 
Félmaratoni Budapest Bajnokság, férfi egyéni:
  1. Farkas Dárius Ádám, ARAK Alba Régia Atlétika Klub, 1:09:40
  2. Csere Gáspár, BEAC, 1:09:55
  3. Jenkei Péter, Vasas SC, 1:10:46.
 
Félmaratoni Budapest Bajnokság, női egyéni:
  1. Juhász-Staicu Simona, Mogyoródi KSK, 1:18:26
  2. Perity Gabriella, Magyar Athletikai Club, 1:20:47
  3. Merényi Tímea, BHSE, 1:21:05
 
Félmaratoni Budapest Bajnokság, férfi csapat:
  1. ELTE ADSK, 3:41:14 (Beda Szabolcs, Komócsin Balázs, Varga Dániel)
  2. MAC Margitszigeti Atlétikai Centrum „A”, 4:00:09 (Csapó Tamás, Csontos Imre, Józsvai Dávid)
  3. Budapesti Honvéd SE, 4:10:54 (Pekár Tibor, Rajnai Tamás, Srp Miklós Domonkos)
 
Félmaratoni Budapest Bajnokság, női csapat:
  1. Vasas SC, 4:30:14 (Garai Valéria, Khell Róza, Móczó Zsanett)
  2. Magyar Athletikai Club, 4:41:34 (Molnár Barbara, Perity Gabriella, Sztipanov Alexandra,)
  3. Ikarus BSE, 5:20:28 (Bosznay Diána, Marton Ildikó, Zólyomi Kinga)
 
Félmaraton, Abszolút verseny, férfi egyéni:
  1. Farkas Dárius Ádám, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), ARAK Alba Régia Atlétika Klub, 1:09:40
  2. Csere Gáspár, Semmelweis Egyetem (SE), BEAC, 1:09:55
  3. Jenkei Péter, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), Vasas SC, 1:10:46.
 
Félmaraton, Abszolút verseny, női egyéni:
  1. Juhász-Staicu Simona, Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), Mogyoródi KSK, 1:18:26
  2. Perity Gabriella, Magyar Athletikai Club, 1:20:47
  3. Merényi Tímea, BHSE, 1:21:05
 
„Akadémiai 6-os”, férfi egyéni:
  1. Venyercsán Bence, 19:25
  2. Danku Péter Istvám, 21:00
  3. Dimanopulosz Nikosz Zsombor, 21:20
 
„Akadémiai 6-os”, női egyéni:
  1. Sági Viktória, Semmelweis Egyetem (SE), 23:00
  2. Torma Anett, 24:57
  3. Komoróczy Laura, 26:04
 
Felsőoktatási kilométer gyűjtés:
  1. Semmelweis Egyetem (SE), 1084,2 km
  2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), 936,9 km
  3. Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), 476,0 km