A végére őrölték fel a pólósnőket: 12-13

A magyar női vízilabda-válogatott hat év után játszott újra elődöntőt világbajnokságon. Nehezebb ellenfél talán nem is jöhetett volna, mint a házigazda, olimpiai második spanyol csapat, kivált mert a negyeddöntőben 9-6-tal búcsúztatták a londoni első amerikaiakat. A közelmúlt történelme sem szólt mellettünk, az elmúlt négy meccsből négyszer – ebből a tavalyi olimpián kétszer – kaptunk ki tőlük.

Ráadásul a visszavágás az elvesztett olimpiai döntőért értelemszerűen megsokszorozta a spanyolok erejét, szerencsére viszont a mieink is igen jó formában érkeztek a négy közé. Kódolható volt, hogy nem lesz annyira egyoldalú a meccs, mint az olimpiai elődöntő volt.

A hazai csapatból csak a cserekapus nem volt ott az olimpián, egyébként megmaradt mindenki más, és az átlagéletkora is ideális volt a sokat mozgó, jól lövő ellenfélnek.

Az első negyedben 4-2-re is megléptek a spanyolok, de onnan három magyar gól jött, előnnyel mégsem mehettünk a szünetre, mert a hatodik előnyből egyenlítettek. A kiállítások aránya 6-2 volt, ehhez képest lelkesedéssel és szívvel, valamint távoli lövésekkel sikerült tartani a lépést és az egált.

Az első nyolc percben Antal és Kisteleki biztosan vágta be a mi előnyeinket, Szűcs és Keszthelyi távolról célzott pontosan, Bujka pedig centerből.

Merész András kapitány pedig az első perctől keverte a lapokat, Bolonyait lecserélte az első gól után, de még az első, végül kifejezetten sok gólt hozó, döntetlennel zárult negyedben visszahozta.

A második negyed ismét Szűcs távoli, akciógóljával kezdődött, a Sabadell légiósa tökéletesen ismerheti a riválist, és Ester kapus gyengéit meg is találta. Egy előnyt sikerült kivédekezni, a másodikat nem: Ortiz egyenlített.

Keszthelyi eladott labdája után Tarrago végigúszott az egész pályán, és nem hibázott. Nyilvánvaló volt, hogy ilyen hibák nem férnek bele. Antal Dóra védővel a nyakán lőtte ki a bal felsőt. (7-7)

A spanyol center, Garcia büntetőt harcolt ki, a rangidős csapatkapitány, Pareja értékesítette, ahogy a másik oldalon Antal Dóra a létszámfölényes helyzetet.

Bujka Barbarát érthetetlenül állították ki – a közelben sem volt a labda –, Bolonyai azonban megfogta a labdát hátrányban, és ami ennél fontosabb, nagy ziccerben. A mi előnyünknél Kisteleki nem hibázott, az utolsókig kivárt, és amikor már fogytak a blokkok, akkor találta meg a rést a jobb sarokba.

A félidőig ezt sem sikerült megtartani, mert Lopez a szélről begyötörte a labdát. A bíráskodásról sokat elárult: 12-5 volt ekkor a kiállítások aránya, és így is sikerült tartani a 9-9-es döntetlent a meccs felére.

A harmadik negyedik kimaradt előnyökkel kezdődött, majd Bujka a vízről a kapuba húzta a labdát, a másik center, Tóth Ildikó büntetőt harcolt ki, és mivel ezt Antal belőtte, először volt a meccsen kétgólos különbség. (11-9)

Ehhez az is hozzájárult, hogy az amerikai bíró ekkor meglepő módon nem fújt azonnal kiállítást, ha a spanyol center felé került a labda, vagy éppen magyar játékos úszott a közelében.

Keszthelyi hatalmas gólt dobott, a spanyol edző, Oca Miki pedig tehetetlenségében időt kért jó három perccel a játékrész vége előtt, háromgólos hátránynál. Sajnos, bár ezt ekkor még nem tudtuk, szinte ezzel meg is fordította a meccset: ekkortól már, a hátralévő 11 percben nem tudott a magyar csapat gólt szerezni.

Garcia centerből csavarta be a labdát, majd ötméterest harcolt ki, Bolonyai ezt azonban pazar reflexszel hárította, a következő spanyol támadásnál pedig a kapufa volt velünk. Az időkérés utáni előnynél viszont rossz megoldást választott Keszthelyi. A menetrendszerű spanyol fór ugyanakkor bement, egyre olvadt a differencia. (12-11)

A zárónegyedben a tizenhatodik kiállításnál megvolt az első kipontozódás – művészet és bravúr volt, hogy ennyi büntetéssel idáig sikerült húzni –, Takács Orsolya már nem jöhetett vissza. Egyenlíteniük ekkor még nem sikerült a spanyoloknak, a következő fórból viszont már igen. Öt perc volt ekkor hátra.

Bujka lövését hárította Ester, kiváló védekezéssel egy percig sikerült megakadályozni az újabb spanyol találatot, de Lopez húzása utána utat talált a hálóig. (12-13)

Az utolsó három percre tehát hátránnyal fordultunk, kaptunk ugyanakkor egy kiállítást. Bujka a kapufát találta telibe, sorsdöntő támadás jött. Amelyikben természetesen előnyt kaptak, de Bolonyai a helyén volt.

Bujka lövésénél a spanyol kapus is, így az utolsó perc spanyol támadással kezdődött. Ezúttal sem maradt el a kiállítás, a gól viszont igen, még csak kaput sem találtak.

Nekünk is járt még egy előny, majd még egy, de messze voltunk a kaputól, Antal két másodperccel a vége előtt rábombázta, de a kapus és a kapufa közös erővel hárított.

A spanyolok 13-12-re nyerték a világbajnoki elődöntőt, és az ausztrálokkal játszanak majd a fináléban. Mi az oroszokkal meccselünk a bronzért, az olimpián őket vertük a négy közé jutásért.

"Végtelenül büszke vagyok a csapatomra, minden játékosom kitette a szívét-lelkét a győzelemért, amely azonban elmaradt. Ebben nagy szerepe volt annak a roppant nagy fizikai leterheltségnek, amelyeket az emberhátrányok kivédekezése, illetve az önmagában is fárasztó szoros emberfogás okoz" - értékelt Merész András kapitány.

Eredmény:
női vízilabdatorna, elődöntő:
Spanyolország-Magyarország 13-12 (5-5, 4-4, 2-3, 2-0)
a magyar góldobók: Antal 4, Szücs, Kisteleki, Bujka, Keszthelyi 2-2

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!