Szivics megdöbbent Pintér edzésén

2014.01.11. 09:21

Tomiszlav Szivics, a Diósgyőr kapitánya a Nemzeti Sportnak adott interjúban örömét fejezte ki, hogy Pintér Attila, a magyar futballválogatott vezetője négy miskolci futballistát is kikért a hét elején tartott összetartásra. Bacsa Patrik, Kádár Tamás, Futács Márkó és Elek Ákos mellé még két játékosát a kapitány figyelmébe ajánlotta, ugyanakkor kijelentette, hogy tavasszal, a bajnoki mérkőzések idején már nem biztos, hogy kérésre elengedi játékosait a válogatott összetartásaira. 

„De ha majd jön egy fontos bajnoki, és nekem idetelefonál valaki a szövetségből, hogy Pintér úr vinné teszttréningre a fiaimat, hát azt mondom: nem.”

Pintér Attila decemberben lett a válogatott kapitánya, kijelentette, hogy a magyar bajnokságban edződő játékosokra számít, 32 futballistát meghívott az első edzésre, amelyet hétfőn és kedden tartottak.

Szivics ezzel kapcsolatban már nem volt elégedett, sőt megdöbbentette, amit látott: 

„Mi értelme volt így meghajtani ezeket a pihenőből visszatérő játékosokat? Néztem, hogy kettő a kettőben meg három a háromban iramjátékon vesznek részt, és azt mondtam, te jó ég, csak meg ne sérüljön valamelyikük! Nem beleszólva a kapitány munkájába, megmagyarázhatatlan ez a kemény kezdés” – mondta a Nemzeti Sportnak