Pistoriusé az évszázad pere Dél-Afrikában

2014.03.03. 11:26
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • aztán a három másik lövést gyorsan követte egymást, ahogy fel tudja eleveníteni a történteket a tanú. Az utolsó lövés előtt is volt egy kisebb szünet. 

    Azt is elmondta, hogy az első sikolyok után hallotta a lövést. 

  • úgy fogalmaztak, hogy valakit megtámadtak, ezért segítségre van szükség a szomszédban. Ezután kiderült, hogy nem jó számot hívták, úgyhogy rájuk csapták a telefont, ezután hívták a jó számot. Később újabb sikolyokat hallottak, még szörnyűbb, intenzívebb sikolyok voltak ezek - mondta a tanú, akit a helyszíni tudósítók szerint megvisel a vallomás. 

  • ugyanúgy telt az estéjük, mint bármelyik más, kezdi az első tanú. Éjjel háromkor aztán egy nő szörnyű kiáltásaira ébredt, ő és férje is felkelt. A férje kirohant az erkélyükre, ő az ágyban maradt, onnan hallotta, hogy egy nő segítségért kiált a lövések után, aztán egy férfi is segítségért kiáltott háromszor. 

    Michelle Burger ezután rászólt a férjére, jöjjön be az erkélyről, és hívja a környék biztonsági személyzetét. 

  • Michelle Burgert. Ő a gyilkossággal vádolt sportoló egyik szomszédja. Korábban több szomszéd is vallomást tett, egyikük korábban veszekedést, kiabálást hallott a lövések előtt. 

    Burger egyetemi tanárként dolgozik. Pistorius ügyvédje azt kérte, ne mutassák a nő arcát a kamerák. A nő még nem találkozott Pistoriusszal. 

  • ezekből kiderült, hogy a négy lőtt seb okozta Reena Steenkamp halálát a gyilkosság éjszakáján. Ezek az anyagok eddig nagyban megegyeznek azokkal, melyek az óvadék tárgyalásán is elhangzottak. Pistorius közben maga elé meredve ül. 

    Az egyik jelentés szerint a Pistorius vizeletmintájában nem bukkantak anabolikus szteroidok nyomára, ahogy az korábban megjelent a sajtóban. 

  • Pistorius eddig állva hallgatta a védőbeszédjét, védője kérésére a bírónő engedélyezte, hogy leüljön. A közvetítésben gyakran keresi a kamera az áldozat családját, megrendülten ülnek. 

  • Pistorius állítja, nem volt veszekedés közte és barátnője között a gyilkosság előtt, két embert is hallott a házuk környékén, mielőtt megtörtént a gyilkosság. 

  • ahogy védője felolvassa a védőbeszédét a bíróságon. 

  • hogy Pistorius szándékosan ölte volna meg barátnőjét tavaly februárban, olvassa fel a védő. Az is elhangzik, hogy az egyik koronatanú második vallomása ellentmond annak, amit korábban állított. 

    Elhangzik az is, hogy Botha főnyomozó összemászkálta a gyilkosság helyszínét, és több bizonyítékot is tönkretett. Egyértelmű, a nyomozók és a hatóság hibáira is igyekeznek építeni Pistorius védői. 

  • eszerint a futó, lábprotézise nélkül ment oda a fürdőszoba ajtóhoz, ezen keresztül többször átlőtt, mert azt hitte, betörők másztak be a helyiségbe, és védtelennek érezte magát. 

    Az áldozat családja némán, a földet nézve ül, miközben a sportoló védői felolvassák az ő verzióját. Ismét elhangzik, hogy Pistorius és Reeva Steenkamp boldog kapcsolatban éltek együtt. 

  • A vád arról az esetről beszél, amikor Oscar Pistorius 2010-ben elsütött egy fegyvert egy autóból. A sportoló ebben sem vallja magát bűnösnek. Így tett a két másik fegyveres váddal kapcsolatban is. 

    Pistorius halkan válaszol a bírónő kérdéseire. 

  • ahogy a korábbi meghallgatásokon is ezt mondta huszonhét éves sportoló. 

  • Megérkezett a bíró, mindenki felállt, most már tényleg elkezdődik a barátnője meggyilkolásával vádolt Oscar Pistorius tárgyalása. Mindenki készen áll a kezdésre. 

  • A Sky News tette közzé azt a felvételt a napokban, melyen a barátnője meggyilkolásával vádolt Oscar Pistorius több fegyvert is elsüt egy lőtéren, láthatóan jól szórakozik.

     
  • Tavaly márciusban a gyilkossággal gyanúsított dél-afrikai futó, Oscar Pistorius fivére is bíróság elé állt. Carl Pistorius egy 2008-ban történt halálos közúti baleset miatt került bíróság elé. Az ügyészség szerint a férfi nagyfokú gondatlansággal vezetett, amikor elütött egy motorkerékpáros nőt, aki később a kórházban belehalt sérüléseibe.

  • A tolmács, aki miatt állítólag csúszik a kezdés, csak ma reggel tudta meg, hogy a Pistorius-perben feladata lesz, miután elődje nem vállalta a munkát. Közben a két család kiment a tárgyalóteremből a kezdésig, ami elvileg már csak pár perc. 

  • a családon belüli erőszak ellen kampányolók csoportjáról már videó is van.

     

  • Két hónappal azután, hogy barátnőjét lelőtte, Pistoriust tavaly áprilisban egy johannesburgi étteremben látták szórakozni. 

    Kipihenten és vidáman jelent meg a társaságban, négy testőr kísérte. Öt szemtanú is azt mondta, hogy lazán viselkedett, felesezett, flörtölt a nőkkel, nem úgy tűnt, mint aki elvesztette élete szerelmét. Sőt, a társaságban lévő egyik nőt többször is illetlenül megérintette. Később, mikor már túl nagy figyelem irányult rá, elhagyta az éttermet, és átment a szemközti szórakozóhelyre. 

  • Pistorius és csoportja alig tudott bejutni a tárgyalóterembe ma reggel. 

     

  • most már ez is kiderült, egy bírósági alkalmazott most közölte ezt az egybegyűltekkel a tárgyalóteremben. A tervek szerint 10.30-kor már tényleg elkezdik a tárgyalást, ha addig nem jön közbe semmi. 

  • Egy Annamarie nevű nő állítólag nem hajlandó elhagyni a tárgyalótermet, ő korábban is megpróbálta megzavarni Pistorius tárgyalásait. Azt mondja, tud valamit a gyilkossággal vádolt Pistorius mentális állapotával kapcsolatban, ezt szeretné mindenáron megosztani a bírósággal.

    A bíróval akart beszélni, a rendőrök is győzködték, hogy hagyja el a termet, végül hét ember gyűrűjében kísérték ki. 

  • A bíróság épülete előtt éneklésbe kezdett egy csoport, akik a családon belüli erőszak ellen kampányolnak. 

    Odabent továbbra is arra vár mindenki, hogy elkezdődjön a tárgyalás, lassan egy órás csúszásban vagyunk. 

  • A háttérben az áldozat, Reeva Steenkamp családja, amikor Pistorius megérkezett a tárgyalóterembe. A gyilkossággal vádolt sportoló nem nézett rájuk. A modell édesanyja fekete rujában van, többször elsírta magát, amióta megérkeztek. 

  • A per során több mint száz tanút hallgatnak majd meg, köztük azokat a szomszédokat, akik üvöltözést, sikolyokat hallottak a gyilkosság estéjén, de a tanúk között van a sportoló egyik volt barátnője is. 

    Ha Pistoriust bűnösnek találják előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés vádjával, akkor huszonöt év börtönbüntetést kaphat. Ez azt jelenti, hogy több mint ötvenéves lenne, amikor kiszabadul. 

  • de az legalább kiderült, hogy Pistorius egy sárga kispárnával érkezett a tárgyalóterembe, ahol azóta is csak védőivel váltott néhány szót, amúgy némán ül, várja, hogy végre elkezdődjön a tárgyalás. 

  • Bár volt arról szó, hogy elindul a világbajnokságon, edzésbe is állt, azonban versenyen nem indult, amióta megölte barátnőjét. 

  • egy másik termet is berendeztek az újságíróknak, ott további kétszáz újságíró tudósít a helyszínről. Az élő tévéközvetítés akkor kezdődik majd el, ha a bíró megérkezik a tárgyalóterembe. 

    Egyelőre hiába várnak, fél órája csúszik a kezdés. 

  • Idén február 14-én, a gyilkosság egyéves évfordulóján közleményt adott ki Pistorius.

    „A szavak nem képesek visszaadni érzéseimet a szörnyű balesettel kapcsolatban, amely akkora szívfájdalmat okozott mindazoknak, akik igazán szerették - és még mindig szeretik - Reevát. A gyötrelem és bánat - különösen Reeva szüleié, családjáé és barátaié - fájdalommal tölt el. Reeva elvesztését és annak a napnak a traumáját egész életemben magammal fogom hordozni”

  • A Guardian helyszínen hasonlító tudósítója két ősz foltot is észrevett Pistorius hajában, a tavalyi tárgyalásokon ezt senki nem szúrta ki. A két család, a Pistori

    us és az áldozat Steenkamp tagjai és barátjai egyébként nagyon közel vannak egymáshoz a tárgyalóteremben. 

  • A pretoriai bíróság korábban leszögezte, nem azért választottak egy nőt bírónak, mert egy fiatal nő az áldozat, ezzel együtt nem gyakori, hogy egy ilyen nagy ügyhöz női bírót választanak Dél-Afrikában. 

    Most hordják be a tárgyalóterembe az ügy aktáit.