Eleonóra
-1 °C
2 °C
Jégkorong
Percről Percre

Beidézett exbarátnő sírt a Pistorius-peren

2014.03.07. 15:55
A barátnője meggyilkolásával vádolt Oscar Pistorius perének ötödik tárgyalási napját tartották Pretoriában. Újra meghallgatták az egyik szomszédot, akinek a bizonytalanságaira a védelem rámutatott. Pistorius korábbi barátnőjét is kikérdezték, de Samantha Taylor sírása miatt többször megszakították az ülést.

Az ötötdik nap percről percre közvetítését itt találja.

Az ötödik tárgyalási nap a szomszéd, Michael Stipp meghallgatásával kezdődött. Barry Roux ügyvéd őt is kíméletlenül kikérdezte, arra volt kíváncsi, hogy Stipp vajon összekeverhette-e a krikettütő által keltett robajt a lövések hangjával.

Stipp hallásával valószínűleg nincs baj, ezt a gyilkosság után elvégzett tesztek is bizonyították, így az ügyvéd más ponton próbálta meg gyengíteni a szomszéd vallomását. Arra mutatott rá, hogy Stipp nem pontosan rekonstruálta a történteket, nem emlékszik rá, hogy a lövések után vagy sikolyokat hallva értesítette a biztonságiakat. És első tanúvallomásában még azt sem tudta megmondani, pontosan hány lövést hallott. Később már ragaszkodott a négyhez, és ahhoz is, hogy Pistoriusék házában égett a lámpa.

A tárgyalásra a műlábú atléta korábbi barátnőjét is beidézték. Samantha Taylorral 2011-ben ismerkedett meg Pistorius, a nő gyakran megfordult házában. Taylor visszaemlékezett egy korábbi fegyveres történetre is. Pistoriust gyorshajtás miatt állították meg, a rendőr pedig észrevette az autóban hagyott fegyvert. Elvette tőle és kiürítette a tárat, később azonban mindent visszakapott Pistorius, de annyira berágott a rendőrre, hogy nem sokkal később dühében lövöldözni kezdett a napfénytetőn át. Taylor szerint Pistorius sokszor magánál tartotta fegyverét. Egy olyan esetet is felidézett, amikor behatolókra gyanakodva felkelt, és kiment a puskájával.

A csütörtöki tárgyalási napon Roux előrevetítette, hogy Pistorius, ha vészhelyzetben van, úgy is tud sikítani, mint egy nő. Taylor cáfolta ezt, ha az atléta dühös, akkor üvöltözése egyáltalán nem hasonlít egy nőéhez. Taylort az ügyvédnek kétszer is sikerült megríkatnia, az exbarátnőt érzékenyen érintette, amikor szakításukról kérdezték. Roux arra is kíváncsi volt, hogy milyen érzésekkel vette tudomásul, hogy Pistorius helyette Steenkampot választotta. Taylor elmondta, hogy mérges volt rá. A védelem valószínűleg ezt próbálja majd meg kihasználni, hogy elfogultnak tüntethessék fel Taylort.

A tárgyalás harmadik tanúja, a Pistorius lakónegyedét ellátó biztonsági cég alkalmazottja, Pieter Baba volt. Az őr elmondta, ő engedte be a területre Pistoriust és Steenkampot is, este kilenckor pedig lezárta a területet. Az őrjáratok során a munkatársaival nem tapasztaltak semmi szokatlant, ugyan talált néhány nyitott ablakot és ajtót, de arra SMS-ben figyelmeztette a lakókat.

A lövésekre éjjel három körül az egyik munkatársa hívta fel Baba figyelmét, majd Stipptől is kapott egy telefonhívást. Ezután autóval a helyszínre siettek. Baba Pistoriustól is telefonhívást kapott, először az atléta nem szólt bele, - az őr csak a sírásást hallotta -, majd másodjára már azt közölte, „minden rendben." Erre a védelem is rákérdezett, mit is mondott pontosan Pistrorius, hogy vele van minden rendben, vagy a helyzettel. Baba szerint Pistrorius nem magára gondolt, amikor felhívta őt.

A tárgyalás hétfőn folytatódik.