Mátyás
-6 °C
1 °C
Alpesi sí
Percről Percre

Huszonnégy ország 133 rg-se Debrecenben

2014.03.13. 14:29

Már zajlanak a hétvégén sorra kerülő ritmikus gimnasztika világkupa edzései a debreceni Főnix Csarnokban, ahol 24 ország 133 versenyzője méri össze tudását péntektől vasárnapig. Az esemény, valamint a vele egy időben és egy helyszínen zajló MTK Kupa elnevezésű junior viadal csütörtöki, Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján Kovács Andrea versenyigazgató azt mondta, a versenynapokon délelőtt a juniorok, délután a felnőttek mutatják majd be gyakorlataikat.

"Az edzések már tartanak, harminc percenként váltják egymást az indulók a szőnyegeken" - tette hozzá Kovács Andrea, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a versenyre a belépés egész hétvégén ingyenes.

Somogyi Béla, Debrecen alpolgármestere kiemelte, nem véletlen, hogy a vk-t a hajdúsági megyeszékhelyen rendezik: "A város 2001-ben döntött arról, hogy a sporton keresztül Debrecent, és az itt helyet kapó sportágakat is népszerűsítsük."

Az alpolgármester hangsúlyozta, új létesítmények épültek és épülnek a településen jelenleg is. Deutsch-Lazsányi Erika, a magyar kéziszer-válogatott és az MTK vezetőedzője a junior kupáról azt mondta, 20 ország 65 versenyzője vesz részt rajta, az MTK számára pedig nagy megtiszteltetés, hogy társszervezője lehet a debreceni vk-nak.

Az összetettben világbajnoki ezüstérmes, karikával vb-győztes ukrán Hanna Rizatdinova kiemelte, hogy nehéz volt eljutniuk Magyarországra, de a helyi szervezőbizottság sokat segített nekik ebben.

"Mindenki tudja, hogy Ukrajnában mennyire komoly most a helyzet, nehéz volt a felkészülés is, de szeretnék a legjobb formában szőnyegre lépni, s hibátlan gyakorlatokkal mosolyt csalni az emberek arcára" - jelentette ki Rizatdinova.

A jelenlegi legjobb hazai rg-s, a 30-szoros magyar bajnok Vass Dóra azt mondta, minden gyakorlata készen áll arra, hogy saját közönség előtt bemutassa. "Ilyenkor sokkal jobban izgulok, de nagyobb lesz az örömöm is, ha sikerül jó eredményt elérni" - nyilatkozta Vass.