Friderika
13 °C
29 °C

A világ legerősebb embere diétázik

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke, dr. Aján Tamás két orosz súlyemelőnek adta át a legjobbaknak járó díjat Budapesten.

A férfiaknál az ólomsúlyú (+105) Ruszlan Albegov nyert, aki 464 kilós eredménnyel lett világbajnok. A londoni olimpián bronzérmes volt, 16 kilót fejlődött egy év alatt, ezzel simán nyert.

A nőknél a +75 kilós Tatjana Kasirina érdemelte ki az első helyet, ő 333 kilós teljesítménnyel lett a világ legjobbja, egyébként ő a világcsúcstartó lökésben 190 kilóval.

Albegov öt éve még katonai szolgálatát teljesítette. „Egy tankban voltam, és a mostani 155 kilós súlyomnál ötvennel voltam vékonyabb” - mondta az észak-kaukázusi Vlagyikavkazban született sportoló.

192 centijéhez társul ez a 155 kilós testsúly, ha ezt meglátná egy orvos, talán rögtön mondaná neki, hogy nem ártana egy kis diéta.

De mint kiderült, Albegov a maga módján diétázik is, mert vannak olyan napok, amikor csak gyümölcsöt eszik. Van olyan napja is, amikor kizárólag kását vagy grízt eszik.

Nem különleges az étrendem. Mindig olyat eszem, ami hasznos. Nem is eszem sokat. Ez egy tévhit, hogy sokat kell, és nekünk mindent lehet. Kevés húst fogyasztok, és abból is csak olyat, ami ízlik. Ha rosszul készítik el, ha nem finom, azt például nem is eszem meg” - mondta.

A súlyemelésben egyébként sem lehet húst hússal enni, oda kell figyelni, az erős emberek versenyein megszokott 15 rántott hús lefojtása 10 krémessel, itt nem nyerő.

12 évesen lett súlyemelő, mert a bátyja, Alan küldte le az edzőterembe, ahová ő is járt. Addig ő is szeretett az utcán lógni, aztán hozzászokott a rendszerességhez és megszerette.

A mai világban egy fiatalra túl sok veszély leselkedik. A sport nagyon sok mindenre megtanít, elég csak önfegyelmet, önuralmat említeni. A súlyemelésben, ahogy minden más sportban ezek fontos dolgok. Legyűrtem önmagam az edzőteremben, megismertem saját határaimat, megtanultam viselkedni a sport által kínált szélsőséges helyzetekben. A gyerekeknek is épp ezért ajánlanám. A gyerekeket persze óvatosan kell terhelni, először csak a mozgást kell megtanulják. Akinek nem tetszik, úgyis elmegy. Aki szereti az erőt, az pedig úgyis ott marad. Ahogy velem is történt” - állította.

Albegovnak idén nem kellett megküzdenie az iráni konkurenciával, mert az olimpiai bajnok Behdad Salimi azt hitte, hogy eredményesen fel tudja venni a harcot edzőjével, de nem az edzőt, hanem őt tették ki a keretből, és szavaztak bizalmat egy sokkal fiatalabb iráninak, Molaeinek, aki végül második lett. (Salimi edzője egyébként magyar, az olimpiai bronzérmes Szalai György.)

Jövőre már lehet, hogy ismét meg kell majd küzdenie vele, de időközben ő is folyamatosan fejlődik, és még többet akar.

Ha két és fél mázsa van a fejem felett, csak arra gondolok, hogy még többet akarok. Milyen jó is volna, ha ennél még többet emelnék, ez van bennem. Nem szeretem visszanézni a gyakorlataimat, mert tele vannak hibákkal. Nagyon önkritikus ember vagyok, maximalista, ezért irtózom szembesülni magammal, mert nemcsak az edzőimnek, nekem is feltűnik, hol vannak az apró hibák, mit kellett volna másként tennem még ilyen súly alatt is.”

Mivel békés és barátságos ember – rajong Cristiano Ronaldóért és a Real Madridért -, az erejét nem szokta fitogtatni, de az például a múlt héten is előfordult, hogy hasznát vette.

Taxiban ültem, mentünk az úton, és egyszer csak elakadtunk egy nagy kátyúban. Kiemeltem egyedül” - mondta hatalmas mosollyal.

Az oszét nemzetiségű Albegov tavaly nősült, és olyan nőt vett feleségül, aki nem sportol. Szerencsésnek mondja magát, mert a nő megérti, hogy a sport szigorú rezsim, keveset tud otthon lenni.

Kasirina sem szokta indokolatlanul adottságait használni. „Civilben ugyanolyan nő vagyok, mint mindenki más, és magam is tapasztalom, hogy a hétköznapokon a nők erősebbek számtalan élethelyzetben erősebbek, mint a férfiak.” Bevásárolni ritkán jár, így a cipelésnél sem veszi igénybe az izmait.

Napra pontosan emlékszik, hogy 11 évesen, április 11-én ment le először, teljesen véletlenül az edzőterembe, és ott ragadt. Senki más nem sportol a családjából.

A súlyemelés erősíti a lelket és a jellemet” - indokolta, miért választotta a sportágat.

Ő szereti a húst, de a cézársalátát is. Az étkezésében nála sincs semmi különleges, leves és főétel nélkül persze nem múlik el az ebédje.

Na de mire gondol, ha éppen 190 kiló van a feje felett? „Megszámlálhatatlanul sok gondolat van egy gyakorlatnál az emberben, de van, hogy teljesen kikapcsol az agyam a maximális koncentrációtól. Csak arra összpontosítok, ezt most meg kell tartanom, és mindent ennek rendelek alá. Leengedni már nem veszélyes, akkor már jön az öröm és a megkönnyebbülés. De azért nem árt, amikor leengedem a súlyt, ha nincs senki a közelében” - összegzett viccesen.