Törőcsik András nem halhat meg

1976 volt, hogy tavasz vagy ősz, azt már nem tudom. 6 éves voltam, apám meccsre vitt a Megyeri útra. Őt ugyan nem érdekelte a csapat, de a 9 éves bátyám Újpest-szurkoló volt, menni kellett.

Sosem voltam még stadionban, nem is nagyon érdekelt az egész. Fáztam, túl korán is értünk oda, unatkoztam, rohangáltam a lelátón. Tíz perce mehetett a meccs, amikor elkezdtem figyelni.

- Apu, melyik csapat van fehérben?
- Az Újpest, kisfiam.
- Akkor az a bácsi ott az Újpestben játszik?
- Igen, Törőcsik Andrásnak hívják.
- Akkor Újpest-drukker leszek!

Emlékszem 1978-ra, a vb-házigazda argentinoknak kőkeményen csalt a bíró, ki is kaptunk. Törőcsiket végig faragták, mikor visszarúgott, azonnal kiállították. Mutatta a kamera, ahogy jön le a pályáról, tisztán le lehetett olvasni a szájáról, mit mond. Az egész mondatot nem tudom pontosan felidézni, de a szopás, kurva és baszás szavak jelentését akkor tudtam meg a haveroktól. Így az első igazi káromkodást is tőle tanultam, márpedig az egy fiúgyereknek fontos lépés.

Az 9 évesen is érthetetlen volt, hogy lehet valaki annyira felelőtlen, hogy a csapatbusz helyett egy kispolszkival jön haza a vidéki bajnokiról, összetöri magát, és nem tud elmenni a világválogatottba. Vagy hányszor láttam, hogy 20 perc után cserét kért, mert a szemünk előtt lazázta el a bemelegítést.

Ölni tudtam volna, mikor azzal heccelték, hogy „Táncolj Törő, menyasszonyod betörő!", mert - ha jól emlékszem - a barátnője lopott egy londoni áruházban, és lebukott.

2005. május 1. Az Újpest FC nagyszabású futballgálát rendezett a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban Törőcsik András a klub legendás játékosának 50. születésnapja alkalmából. Háttérben Ujlaki Dénes színművész(b).

Fotó: Koszticsák Szilárd

Amikor Mezey volt a kapitány a nyolcvanas évek közepén, aki nem akarta beválogatni, azt kiabáltuk, hogy „Mezey, táncol a Törőcsik!". Persze hiába.

30 évig jártam meccsre, addig tartott a lendület, amit az első meccsen kaptam. Minden hazaira, az az alap, plusz vidékre is sokat, pedig nem akkora móka szerda délután lemenni Zalaegerszegre, vagy a fagyos szombat estét Akasztón tölteni, ahol csak azután engedtek ki a szektorból, mikor már az egész falu aludni ment. A csajom vigyorogva mondta sokszor szombat délután, hogy templomba megyek, de neki nem magyarázhattam el Törőcsiket.

Pár hete láttam a piros hetesen, elhanyagolt volt, ápolatlan, rossz volt ránézni. Régóta lehetett sejteni, hogy nem lesz belőle békés nyugdíjas.

Hogy a példaképem lett volna? Fenéket. Rajongtam érte, de már gyerekfejjel észre lehetett venni, milyen link, elpazarolja, amije van, ahogy nőttem, egyre nehezebb volt felnézni rá.

De az is biztos, hogy az egész életemet megváltoztatta, amikor először focizni láttam. És ennél nagyobb elismerés a világon nincs.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!