Tiger Woods maradt az első

2014.03.24. 09:49

Az ausztrál Adam Scott nyerő helyzetből végül csak a harmadik lett a profi golfozók Arnold Palmer meghívásos versenyén, így nem tudta átvenni a vezetést Tiger Woodstól a világranglistán.

A 33 éves játékos három ütés előnnyel kezdhette meg a 6,2 millió dollár összdíjazású verseny vasárnapi zárónapját, ám a rágurításokkal rendre gondja akadt, s végül csak 76 ütésből teljesítette a pályát. A négynapos versenyt így az amerikai Matt Every nyerte meg, két ütéssel Scott előtt, akit ráadásul még a szintén amerikai Keegan Bradley is megelőzött. Every sikeréért 1 millió 116 ezer dollárt kapott, írta az MTI.

Adam Scott így nem világelsőként kezdheti majd meg jövő héten az év első Major-versenyét, a US Masterst, melynek ő a címvédője. A ranglistán továbbra is első Tiger Woods hátsérülése miatt nem indult a Bay Hillben rendezett tornán, s kérdéses, hogy az augustai Major-viadalon részt vehet-e.