A Pistorius-per legsokkolóbb napja

2014.04.09. 10:46

Oscar Pistorius szerdán folytatta vallomástételét a pretoriai bíróságon. Kedden félbeszakadt a tárgyalás, mert a barátnőjét, Reeva Steenkampot meggyilkoló futó lelkileg összeomlott, mikor felidézte a gyilkosság éjszakáját. Elmondta, hogy anélkül lőtt a fürdőszobában lévő nőre, hogy tudta volna, ki van ott. Azt hitte, egy betörő jár a házában. Mikor később bejutott, akkor leült a halott Steenkamp mellé. Innen folytatta vallomását a futó.

„Megnéztem, hogy lélegzik-e, de már nem tette ezt. Megemeltem, éreztem, hogy a vére végigfolyik a hátamon. Aztán láttam, hogy a karja eltört."

Az atléta megpróbálta kivonszolni a fürdőszobából Steenkampot, de nem sikerült neki. Először a nő telefonjáról próbált meg segítséget hívni, de mivel nem ismerte a PIN-kódját, nem tudta használni azt. Ezután vette magához a szobájában a két saját telefonját. Először Johan Standert, a házkezelőt hívta fel. „Hívtam a mentőket, de nem emlékszem, hogy beszéltem volna velük."

Pistorius ezután kinyitotta a főbejárati ajtót. „Visszarohantam a fürdőszobába, felemeltem Reevát, aztán lementem a lépcsőn, mire Stander megérkezett. Üvöltöztem velük, hogy segítsenek kórházba vinni. Stander mondta, hogy tegyem le Reevát. Nem akartam tétlenül várni. A kezemmel a szájába nyúltam, hogy segítsem a légzését, a másik kezemet a csípőjére tettem, hogy elállítsam a vérzést."

Később a szomszéd, Dr. Stipp jelent meg a házban; miután megállapította, hogy Steenkamp meghalt, Pistorius kérlelte, hogy maradjon és segítsen. Ezután megérkeztek a mentők, és közölték a halál beálltát.

Pistorius a konyha padlóján sírdogált, mikor megérkeztek a rendőrök. Egyre többen jelentek meg, az emelet és a földszint között járkáltak. „Megkérdeztem a rendőrt, hogy megmoshatom-e a kezemet, mert a vér szagától sírni kezdtem. A konyhában maradtam, de amint Reevára néztem, rosszul lettem."

Az egyik nyomozó, Van Rensburg közölte a futóval, hogy senkivel sem beszélhet. Ezután lekísérte a garázsba, ahol Pistorius órákat töltött el, közben le is fotózták. Később Van Rensburg közölte vele, hogy mivel senki mást nem találtak a házban, letartóztatják.

A védelem ezután a krikettütőre tért rá, Pistorius vallomása szerint ezzel próbálta betörni az ajtót, hogy bejusson Steenkamphoz. A futó azt mondta, hogy nem voltak felcsatolva a műlábai, ezért Barry Roux ügyvéd arra kérte, hogy a bíróság előtt demonstrálja, az ütővel a kezében, milyen magasságban rontott rá az ajtóra.

Az ügyvéd aztán többször megpróbálta utánozni az ütések hangját, mert a szomszédok azt állították, hogy előbb hallottak ütéseket és csak utána lövéseket. Egy szomszéd látni is vélte Pistorius árnyát mozogni, de a futó szerint ez lehetetlen, mert a műlábai nélkül nem éri el az ablak magasságát. „Nem akartam megölni Reevát, és senki mást sem" – zárta a futó vallomását, mielőtt elrendelték a szünetet.

Mondja ki, megölte őt 

A rövid szünet után a vád részéről ismét Nel faggatta a gyilkossággal vádolt Oscar Pistoriust. A sportolót arról kérdezte, egyetért-e azzal, hogy világszerte ismert, a futó ezt elismerte, majd azt ismételgette, nagy hibát követett el. 

- Óriási hibát vétettem.

- Ismételgeti magát. Mi volt a hiba, amit elkövetett?

- Nagy hibát követtem, elvettem Reeva életét.

- Lelőtte és megölte. Nem vállalja ezért a felelősséget?

- Ezt tettem.

- Ön megölte Reeva Steenkampot, mondja ki!

- Ez történt.

Később a műlábú futó vallási meggyőződése is szóba került, azt mondta, keresztény embernek tartja magát, vannak hibái, nem áll szándékában hazudni. Közben egyszer sem nézett a vádat képviselő Nelre, aki ezután egy videót akart bemutatni a bíróságon, melyen emberek görögdinnyékre lövöldöztek, meg is kérdezte a futót, hallott-e már a zombie stopper kifejezésről. Pistorius állította, hogy nem, pedig a videón, melyben ő is szerepel, elhangzik. 

Pistorius shoots 'murder gun' in new video

Itt lépett közbe Pistorius ügyvédje, szerinte új bizonyítékot akartak bemutatni, ez ellen tiltakozott, majd a bírónő rövid szünetet rendelt el, később pedig szünet következett, hogy a védelem is megnézhesse a felvételt. 

Később mégis bemutatták a videót a bíróságon. A sportoló azt mondta, nem emlékezett a szóhasználatra, nem ő nevetett, viszont ő mondta azokat a szavakat, hogy a dinnye sokkal puhább, mint az agy. 

Látta, milyen hatással van a dinnyére a töltény? Szétrobbant tőle, ugyanez történt Reeva fejével is.

Ezzel folytatta Gerrie Nel, majd a képernyőkön Reeva Steenkamp, az áldozat szétroncsolt fejét lehetett látni egy fotón (FIGYELEM: sokkoló, megrázó kép), ez valamiért a tévéközvetítésbe is bekerült. Pistorius összeomlott, zokogott, közben azt mondta, nem akar a fotóra nézni, pontosan érezte a gyilkosság után, mi történt, hozzáért a nő fejéhez, a kép azóta is kísérti, nem szeretné újra látni.

A hallgatóságot is megviselte a látvány, többen sírva hagyták el a tárgyalótermet. Ezután Pistorius állapota miatt félbe kellett szakítani a tárgyalást, a sportoló egy pszichológussal hagyta el a termet, védőivel nem konzultálhatott. 

Húsz perccel később Pistorius zaklatottan, de folytatni tudta, azt mondta a videón elhangzó szavaival kapcsolatban, hogy nem emberekre gondolt, amikor a dinnyére lőtt, hanem zombikra. Ezek után Pistorius korábbi vallomásáról esett szó, Nel megpróbált ellentmondásokra rámutatni, miközben a műlábú futó többször állította, nem változtatott korábbi állításain, majd nem sokkal később ebédszünet következett. 

A szünet után a sportoló többek között arról beszélt, hogy több bizonyíték is károsodhatott a helyszínelés miatt, majd részletesen átnézték a Pistorius otthonában készült fotókat. A műlábú futó később hangsúlyozta, senkit nem állt szándékában lelőni, félelemből lőtt. 

A tárgyalás csütörtökön folytatódik.