Berki–Louis Smith, most Szöulban

2014.04.16. 13:38

A 2012-es olimpia lólengésdöntője után szombaton, Szöulban versenyez ismét egymás ellen a londoni aranyérmes Berki Krisztián és a második brit Louis Smith. Berki egy meghívásos viadalon szerepel a dél-koreai fővárosban, ahová már kedden elutazott.

Amint a magyar tornász menedzsmentje szerdai közleményében írta: Smith az olimpiai játékok után visszavonult, szakkommentátorként dolgozott, ám néhány hónapja visszatért. Ez lesz az első nemzetközi versenye London óta.

"A közönség és a sajtó számára talán sokkal érdekesebb ez a találkozás, mint nekünk" - mondta Berki. "Én személy szerint örülök, hogy Smith visszatért, mert szeretek vele versenyezni, s biztosan jó formában is van, ha úgy döntött, hogy elindul ezen a versenyen."

Hozzátette: jó és színvonalas viadalra számít, mert Szöulba csak a legjobbak kapnak meghívást. Ha Berkinek lehetősége lesz rá, vasárnap vagy hétfőn meglátogatja a Szöul melletti Gojangban a divízió I/A-s világbajnokságon szereplő magyar jégkorong-válogatottat.