A magyar futballban sok minden fontosabb a játéknál

2014.05.07. 15:31

Ugye mindenki hallotta már, hogy az idén a magyar futballban nem a pályán dőlnek el a nagy kérdések, hanem valakik a háttérben döntenek? Ja, persze, régen is így volt, de nem vagyunk történészek, ezért fókuszáljunk csak az idei szezonra.

A teória lényege, hogy azoknak a csapatoknak, amelyek új stadiont kaptak (a Debrecen és a Ferencváros), valamelyik nemzetközi kupában szereplési lehetőséghez kell jutniuk.

A nemzetközi kupa elérése a Debrecennek vannak a legkomolyabb esélyei, hiszen vezetik a bajnokságot, így jó eséllyel a Bajnokok Ligája második selejtezőcsoportjában beszállhatnak a BL-főcsoportért zajló küzdelembe. A Bajnokok Ligájában a főcsoportkör az a rész, amit a tévék már főműsoridőben is közvetíteni szoktak, mert legalább egy neves csapat szerepel minden csoportban.

  Hol indulhat? (a DVSC bajnoki és kupagyőzelme esetén)  NB I. sorrend    Csapat   Pontszám
  Bajnokok Ligája   1.   Debrecen   56
  Európa Liga   2.   Győri ETO FC   53
  Európa Liga   3.   Videoton FC   48
  Európa Liga   4.   Ferencváros TC   48
     5.   Szombathelyi Haladás   45
     6.   Diósgyőr   43

De addig el is kell jutniuk. A magyar futballközvélemény, mint az elmúlt évtizedekben oly sokszor, most is ott látja a fényt az alagút végén, ezúttal nem egy csapat biztató szereplése miatt, hanem az új stadionok okán.

Ezeket a stadionokat, ha fene fenét eszik is, meg kellene mutatni a világnak. Az összeesküvésben hívők szerint a háttérben valakik úgy alakítják a dolgokat, hogy a két újstadionosnak összejöjjön valamelyik nemzetközi kupa.

A magyar bajnokságban a bajnok a BL-ben, a második és a harmadik helyezett az Európa Ligában indul, ugyanott, ahol a Magyar Kupa győztese is, tehát az Európa Liga jóval nagyobb lehetőséget tartogat a magyar futballcsapatoknak, mint a BL.

Az idén a kupadöntőben az Újpest az egyik résztvevő, ellenfele minden valószínűség szerint a Debrecen lesz (hacsak 4-2-ről ki nem kap Diósgyőrben az elődöntő visszavágóján). Ha a Debrecen az idén a bajnokságot és a kupát is megnyeri, akkor nem az Európa Ligában, hanem a BL-ben folytatja, így másodikként az Újpest mehetne a nemzetközi kupába. A lilákat ugyanakkor az UEFA eltiltotta a nemzetközi szerepléstől, ezért nekik nincs lehetőségük bejutni az EL-be, így a versenyszabályzat szerint a bajnokságban második és harmadik helyezettet követő negyedik indulhat helyette (a Debrecen bajnoki címe esetén). A dolgok jelenlegi állása szerint ez a negyedik helyezett az újstadionos Fradi.

Ezzel a lehetőséggel számolnak most a Ferencváros-drukkerek, és emiatt alakult ki az a fura helyzet is, hogy kedden a fradisták az Újpestnek drukkoltak a Magyar Kupa elődöntőjében, hogy ők, és ne ellenfelük, az MTK jussanak a döntőbe. Természetesen az összeesküvésben hívők nem felejtik el megemlíteni, hogy ebben segítette őket a játékvezető is, és az Újpest a 3-0-ás győzelmét annak is köszönheti, hogy az MTK-tól (1-0 után) két játékost is kiállított a bíró. Az az Újpest nyert simán az MTK ellen, amely néhány napja 4-0-ra kikapott az MTK-tól a bajnokságban.

Ha nem így lett volna, megeshetett volna az az égbekiáltó igazságtalanság is, hogy a Ferencvárosnak a hátralévő meccseken a pályán kellene kivívnia az indulási jogot. 

Ez lutri, mert mi van, ha nem sikerül? Sőt, hogyan is sikerülhetne, amikor ehhez a miniszterelnök harmadik legkedvencebb csapatát, a Videotont kellene elütni a dobogótól. 

Szóval így áll össze az összeesküvés, amivel egyébként nem is kellene foglalkozni, de a hétvégén Tomiszlav Szivics, a Diósgyőr vezetőedzője egy meg nem adott, győzelmet jelentő góljuk miatt odáig ment, hogy egyértelműen kijelentette, „mondják meg, hányadik kell lennünk és akkor nem izgulunk.” A Diósgyőr ugyanis hátulról támadja a Ferencvárost és a Videotont is a dobogóért, de fontos pontokat veszítettek, amivel vélhetően el is úszott az esély az említettek beérésére.

Az összeesküvés legfrissebb fejleménye a Diósgyőrrel együtt támadó szombathelyiek panasza, akik szerint legjobb játékosukat azért tiltották el plusz egy meccsre a szokásostól, hogy ne léphessen pályára a Ferencváros ellen.

Hát így alakulgat ki a magyar bajnokság idei szezonjának végeredménye.

Persze mi nem hiszünk semmilyen összeesküvésben sem, mint ahogy ez is már az alapoknál bukik, hogy új stadiont kapott Felcsút is, aminek egyáltalán nincs esélye nemzetközi kupákon szerepelni. Na ugye, hát akkor miért is kapott volna új stadiont?