Árpád
-2 °C
3 °C

Eb-aranyért vív Rédli András

2014.06.07. 19:29

Bejutott a döntőbe a férfi párbajtőrözők szombati versenyében Rédli András a strasbourgi vívó Európa-bajnokságon, írja az MTI.

Rédli a lengyel Michal Adamek, a cseh Pavel Pitra, a tavalyi, budapesti világbajnokságon bronzérmes orosz Pavel Szuhov és a csapatban olimpiai és világbajnok francia Ulrich Robeiri legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol a svájci válogatottal 2013-ban, Zágrábban Európa-bajnok Max Heinzer volt az ellenfele. Rédli ezúttal is jól összpontosított, Szuhov és Robeiri elleni asszójához hasonlóan az elődöntőben is egy tussal nyert.

Heinzer ellen is azt a taktikát alkalmazta, amelyet korábban: a pást végén remekül védekezett. Ez 6-2-ig tökéletesen is működött, ekkor azonban a svájci vívó, aki egy éve ilyenkor a világranglista élén állt, taktikát váltott, és apránként utolérte a magyart. Sőt, nem csupán utolérte, 13-11-re a vezetést is átvette. Rédli is tudott azonban váltani: először két remek tussal egyenlített, majd egy harmadikat is bevitt, a végére pedig maradt egy együttes találat.

A döntőben a 2011-ben egyéni világbajnok Paolo Pizzo vár rá 19.40-kor. 

    Eredmények:

    a 64 között:

Rédli András-Michal Adamek (lengyel) 15-11

Boczkó Gábor-Jan Bidovec (szlovén) 15-7

Szényi Péter-Bartosz Piasecki (norvég) 13-12

Szergej Bida (orosz)-Somfai Péter 15-9

    a 32 között:

Rédli-Pavel Pitra (cseh) 15-12

Anatolij Herej (ukrán)-Boczkó 15-10

Ulrich Robeiri (francia)-Szényi 15-12

    a 16 között:

Rédli-Pavel Szuhov (orosz) 11-10

    negyeddöntő:

Jean-Michel Lucenay (francia)-Igor Rejzlin (ukrán) 15-7

Paolo Pizzo (olasz)-Anton Avgyejev (orosz) 15-14

Rédli-Robeiri 9-8 

Max Heinzer (svájci)-Szergej Hodosz (orosz) 15-7

    elődöntő:

Pizzo-Lucenay 15-11

Rédli-Heinzer 15-14