Kovács Sarolta tizenkettedik a floridai öttusa-vk-n

2014.06.07. 11:15

Kovács Sarolta a 12. helyen végzett az öttusázók világkupa-sorozatának döntőjében a floridai Sarasotában. A 2011-ben világbajnoki ezüstérmes magyar versenyző nagyon jól kezdett, vívásban 23 győzelmet aratott, és csak 11 asszóját veszítette el, ezzel a harmadik helyen állt. A 200 méteres úszásban még tovább javított, mivel 2:06.88 perces eredménnyel a leggyorsabb volt, így egészen közelre felzárkózott az élen álló ukrán Viktorija Teresuk mögé. Ők ketten tetemes előnyre tettek szert közvetlen üldözőikkel szemben is, sőt, Kovács a lovas pályán hibátlan teljesítményt nyújtott, amivel az élre került. A lövészetekkel megszakított futásban viszont jelentősen visszacsúszott, ebben a számban ugyanis csak a 29. legjobb időt érte el, írja az MTI.

Kovács Sarolta felkészüléséből egy hét kimaradt mandulagyulladás miatt, ami nagyon kihatott a kombinált számban nyújtott teljesítményére. A végére elfogyott az ereje, nemcsak a futás, hanem a lövészet sem sikerült jól a számára.

    "Összességében azt kell mondanom, hogy felemásan sikerült a vk-döntő - idézte őt a magyar szövetség honlapja. - A vívásban, az úszásban és a lovaglásban nyújtott teljesítményemmel elégedettek lehetünk, ez nagyon nagy önbizalmat ad az Európa-bajnokság előtt. A végére viszont elfogyott az erőm, amiben természetesen van szerepe a mandulagyulladásnak, de az is kiderült, hogy sokat kell még dolgoznunk ezen a számon."

    Eredmények:

  1. Oktawia Novacka (lengyel) 1337
  2. Laura Asadauskaite (litván) 1323
  3. Csen Csien (kínai) 1320

...12. Kovács Sarolta 1265

Szombaton a férfiak döntőjét rendezik, a 36 fős mezőnyben ott van Demeter Bence. A fináléba a vk-sorozat egyes állomásain szerzett pontokkal lehetett bekerülni.