Simon, Szimonetta
1 °C
15 °C

Hála istennek, nem jutottunk ki a vb-re

2014.07.15. 12:40

Bejött, amit mi is megjósoltunk: ez minden idők egyik legjobb világbajnoksága volt. Szinte nincs olyan szempont, amelyben ne hozott volna kimagaslót, nekünk, magyaroknak, meg a szokásos keserűség jutott, hogy a magyar válogatott megint nincs ott. De ne szomorkodjunk, itt van öt ok, amiért hálásak lehetünk, hogy Magyarország mégsem jutott ki a vb-re.

Ugye, mennyire jó lenne, ha a világbajnokságon ott lennének a magyarok is? Hogy egyszer ne másnak, hanem a magyar válogatottnak szurkoljunk. De mi van, ha ez nem is lenne olyan jó? A jelenlegi magyar futballkultúránk olyan, hogy szinte nincs keresnivalónk a világbajnokságokon.

A szeptember 6-i románok elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott edzése a bukaresti Nemzeti Stadionban 2013. szeptember 5-én.
A szeptember 6-i románok elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott edzése a bukaresti Nemzeti Stadionban 2013. szeptember 5-én.
Fotó: Illyés Tibor

1. A magyar futballhuligán

Tegyük fel, hogy a magyar válogatott kijutott a brazíliai világbajnokságra. El tudja képzelni, hogy a fortaleziai kánikulában magyar szurkolók hömpölyögnek a stadion felé a magyar válogatott meccsére? Igen? Akkor azt sem lesz nehéz, hogy egy kisebb társaság hirtelen kiválik, berohan egy kávézóba, ahol a feketepólós különítmény nemre, felekezetre való tekintet nélkül verni, rugdosni kezdi az amúgy cigánynak látszó helyieket, és ha már ott van, az igenis van cigánybűnözés ritmusára kirabolja a boltot. És az sem elképzelhetetlen, hogy az utcán random szembejövőket üssenek és fejeljenek le, nem maradna épen egyetlen virágágyás, kuka sem.

A magyar szurkolói kutlúra 2014-ben halott. Nemcsak én mondom, hanem az ultrák azon csoportjai is, amelyek az elmúlt évben szabotálták csapatuk meccseit és a saját szurkolótársaikkal folytattak háborút. A stadionok vagy csendesek vagy balhék központjai, a normális magyar szurkolók pedig két tűz közé kerültek.

Nem kell, hogy az egész stadion zengje, hogy mocskos zsidók, vagy ki nem ugrál büdös román, hej, de egy világeseményen éppen elég az a néhány tucat, vagy néhány száz magyar ember, hogy botrányról kezdjen szólni a magyar részvétel.

Tavaly Bukarestben sem az volt a legkínosabb, hogy a csapat a pályán 3-0-ra megégett, hanem, hogy feketepólós félkatonai alakulatok szétverték előbb a bukaresti vonatot, majd a belvárost úgy, hogy a romániai sajtónak kellett mentegetnie a magyarokat, hogy ők egyébként nem olyanok, mint ez a pár megveszekedett szélsőséges.

De még a legnagyobb sikereinkbe is bele tudnak rondítani. 2009-ben, Svájcban, a jégkorong-világbajnokságon, ahova fantasztikus teljesítménnyel jutottak ki a magyarok, megdöbbentő volt a békés svájci idilltől és a hokitól idegen örjöngés, amit néhány tucat magyar szurkoló produkált stadionon kívül és belül. Akkor az IIHF figyelmeztette a magyarokat, ha kijutnánk a futball-vb-re, a korrumpálódott FIFA ellenünk szépíthetne. Hiányzik ez?

Labda az Andorra elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott edzésén a Magyar Labdarúgó Szövetség telki edzőközpontjában 2013. október 14-én.
Labda az Andorra elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott edzésén a Magyar Labdarúgó Szövetség telki edzőközpontjában 2013. október 14-én.
Fotó: Illyés Tibor

2. Bundázás, pénz

Az idei világbajnokság egyik legnagyobb csalódása a kameruni és a ghánai válogatott, amelyek nem a futballal alkottak emlékezeteset.

A kameruni sportvezetést azzal vádolták meg, hogy többek között vb-meccseket is eladtak, a brazilok és a horvátok ellenit, ami már annyira durva, hogy magának a futballnak az értelmét is megkérdőjelezi. Ha már a legfontosabb presztízstornán sem az eredmény és a büszkeség számít, hanem csak az, hogy néhányan megtömjék a zsebüket, akkor mi is az, amit egy futballmeccstől várunk?

Magyarországon sem más a helyzet. Az elmúlt évek bundázástól voltak hangosak, futballistáink és játékvezetőink is manipuláltak mérkőzéseket korosztályra való tekintet nélkül. Persze a magyar válogatott játékosokról nehéz elképzelni, hogy bundázzanak, de annak idején az olaszok elleni 3-1-ről sem gondolta volna senki, hogy az eredmény nem a pályán dőlt el.

A világ elképedése és hangos kacaja közepette a ghánaiak azzal fenyegetőztek, hogy a csapat nem áll ki soros ellenfelével, ha nem kapják meg a pénzüket, ezért a helyi szövetség repülőgépen szállított át 3 millió dollárt Brazíliába, a focisták pedig a szálloda folyosóján számolgatták, megkapták-e a beígért prémiumot. Mondjuk legalább nem fogadásból pótolták ki bevételeiket.

A magyar futballisták persze nem pénzéhesek, és arról sincsenek információk, hogy a szövetséggel ennyire bizalmatlan lenne a viszony, sőt mindenki megbízik mindenkiben, kiváltképp, mert az MLSZ és egy rakás NB I.-es klub is éppen arra tesz kísérletet, hogy ezt a két égető problémát - huligánok és bundázás - valahogy megoldja.

A harc kimenetele azonban kétséges, ezért csak örülni tudunk, hogy nem a világsajtó taglalja a részleteket.

3. A tiszta viszonyok hiánya

Ahogy más normális futballországokban, úgy Magyarországon is ki lehetne szűrni a balhés szurkolókat és a bundázást is vissza lehetne szorítani, ha nem lennének ennyire átláthatatlanok a viszonyok.

Most Nigéria politikai vezetése látta elérkezettnek arra az időt, hogy beleszóljon az amúgy független futballszövetség vezetésébe, amiért ki is zárta őket a FIFA minden eseményről, de nálunk sem kell nagyon messzire révedni, hogy rátaláljunk a hasonlóságra.

Ami Nigériában 2014, azt nálunk Deutsch Tamásék már 1999-ben eljátszották, bár ők akkor a FIFA keménykedésére visszakoztak, ahogy viszont a mai viszonyokat ismerjük, az állami behatolás bármely szektorba inkább vonzó lehetőségnek tűnik, mint tabunak.

A labdarúgó-szövetséget jelenleg az ország egyik legnagyobb hatalmú embere vezeti, akinek ha jellemezni kellene a viszonyát a miniszterelnökkel, mint Blatteré és Platinié, akik a két legnagyobb futballszövetség vezetőiként alig várják már, hogy a másik eltűnjön a pályáról.

Bogdán Ádám, Kádár Tamás, Dzsudzsák Balázs csapatkapitány és Leandro de Almeida a második finn gól után a Magyarország - Finnország barátságos labdarúgó-mérkőzésen Győrben az ETO Parkban 2014. március 5-én.
Bogdán Ádám, Kádár Tamás, Dzsudzsák Balázs csapatkapitány és Leandro de Almeida a második finn gól után a Magyarország - Finnország barátságos labdarúgó-mérkőzésen Győrben az ETO Parkban 2014. március 5-én.
Fotó: Illyés Tibor

4. Az elitünk

Már nem számít különlegesnek, ha az ország első számú politikai vezetője meglátogatja az öltözőben a csapatot, Angela Bundesmutti Merkel például minden sztereotípiát lerombolva folyamatosan a válogatott körül ólálkodik, igaz, az összeállításba nem szól bele. Orbán Viktor is rendszeres vendég a futballöltözőkben, de neki egyik szokása az is, hogy kritizálja az aktuális magyar szövetségi kapitányt, és nem látunk olyan jelet, hogy ez a jövőben változzon.

A miniszterelnök talán az ESPN-nek is kifejtené, miért nem volt jó a magyarok taktikája, aztán Szijjártó Péter is feltűnne valamelyik tévéstúdióban, majd egy csapatképre odaállna Simicskó István sportért felelős államtitkár is a Himnusznál, és ki tudja ki még, ami már követhetetlen lenne, de óriási mémpotenciált látunk benne. Talán választási plakát is készülne a jeles eseményből.

Dzsudzsák Balázs válogatott labdarúgó Hovánszki György polgármester Orbán Viktor miniszterelnök és Mészöly Kálmán a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya a Nyírlugoson átadott műfüves labdarúgópályán 2012. december 20-án.
Dzsudzsák Balázs válogatott labdarúgó Hovánszki György polgármester Orbán Viktor miniszterelnök és Mészöly Kálmán a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya a Nyírlugoson átadott műfüves labdarúgópályán 2012. december 20-án.
Fotó: Balázs Attila

És ki nyilatkozna a meccsek utáni sajtótájékoztatón? Pintér Attila, aki a világot azzal sokkolná, hogy olyan játékost is megdicsér, aki nem is lépett pályára? Vagy a játékosok, akik meg azon is megsértődnek, ha egy újságíró valódi kérdést mer feltenni?

Az biztos, hogy a magyarok az egész vb alatt biztosítanák a napi humorbombákat a világsajtónak.

5. Amilyen a magyar futball

A magyar futball nem az európai közép kategóriához tartozik, hanem alatta van. Számtalan cikkben mutattunk rá, hogy sem a magyar klubfutball, sem az utánpótlás, de még egy-egy játékosunk sem ér annyit, hogy értelme legyen bármely sikert elérő nemzettel az összehasonlítás.

Olyan, mintha a hetvenes, nyolcvanas években elvesztettük volna a fonalat, és nem történt újratervezés, hogy az adott kornak megfelelő válaszokat adhasson a szakma.

Amikor a Videoton korábbi edzője, Paulo Sousa egyik portugál segítője megérkezett Felcsútra, hogy átvegye a szakmai irányítást, megnézett egy meccset, és elképedt, hogy a magyar gyerekek nem jól tartják a lábukat. A fene gondolt ilyesmire azelőtt, és ez egyben azt is jelenti, hogy még az alap sincs meg ahhoz, hogy Magyarországon egy futballistát akár csak átlagos szintre fel tudjanak készíteni.

Ilyen közegben pedig nem az a baj, hogy nincs a magyar futballistáknak elég önbizalmuk (mármint a pályán), hanem hogy nem rendelkeznek elég technikai, szellemi felkészültséggel, amellyel megérthetnék és átláthatnák, hogy mit keresnek a pályán és mi az, amit várnak tőlük egy világeseményen.

Amíg ezen nem változtatunk, addig a másik négy érven is felesleges gondolkodni, hiszen a futballkultúránk is éppen ott van, ahol a labdarúgásunk.