Miklós
5 °C
12 °C

Kettős fehérvári siker a női öttusa ob-n

2014.08.02. 19:52

Alekszejev Tamara és az Alba Öttusa SE győzelmével zárult a női öttusázók szombati, Budapesten rendezett országos bajnoksága. A férfiak pénteki versenyéhez hasonlóan a nők mezőnye is foghíjas volt: mandulaműtéte miatt hiányzott a vb-ezüstérmes Kovács Sarolta, míg a címvédő Földházi Zsófia három szám után a jó nyerési esélyekkel kecsegtető harmadik helyről visszalépett.

"Zsófi még nincs olyan edzettségi állapotban, hogy egy napot végigcsináljon, hiszen betegsége után csak július elején kezdte el az edzéseket" - mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI-nek.

A menők hiányzása miatt gyakorlatilag a fiatalok versenyévé vált a bajnokság, melyen a 18 éves Ormándi Rebeka remek vívással a számot megnyerve tette le névjegyét. Az úszásban második lett, így gyengébb lovaglás után is az élről, két másodperces előnnyel vághatott neki a futásból és lövészetből álló kombinált számnak. Ez azonban kevésnek bizonyult, ugyanis a rutinosabb Alekszejev Tamara - aki az egy hónappal ezelőtti székesfehérvári Eb-n váltóban negyedik lett - megnyerte a kombinációt, ezzel első felnőttbajnoki címét is, és a győztes csapatnak is tagja volt.

"Mindenképpen dobogóra vártam magam, különösen úgy, hogy a felnőttmezőnyből sokan hiányoztak. Minden számban bennem maradt egy +pici+. Annak nagyon örülök, hogy a kombinált számban együtt futottam klubtársammal, Ormándi Rebekával, végül körről körre előrébb tudtam lépni, és megnyertem első aranyérmemet" - mondta a 26 éves székesfehérvári versenyző.

Az ob után Pálvölgyi Miklós közölte, hogy a szeptember elsején kezdődő varsói világbajnokságon a női hagyományos versenyben Alekszejev Tamara, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia szerepel, az egyéni induló Réti Kamilla lesz. A női váltóban Alekszejev és Réti képviseli a magyar színeket.

A férfiak hagyományos versenyében Kasza Róbert, Marosi Ádám és Demeter Bence alkotja a csapatot, Tibolya Péter lesz az egyéni induló. A férfi váltóban Demeter Gergely és Harangozó Bence szerepel.

A női ob végeredménye:

egyéni:

1. Alekszejev Tamara (Alba Öttusa SE) 1314 pont

2. Ormándi Rebeka (Alba Öttusa SE) 1292

3. Novák Eszter (KSI) 1267

csapat:

1. Alba Öttusa SE (Alekszejev Tamara, Ormándi Rebeka, Szabó Eszter) 3718 pont

2. Bp. Honvéd SE (Szávai Liliána, Bincsik Fruzsina, Józan Beáta) 3037

3. KSI (Novák Eszter, Boros Alexandra, Földházi Zsófia) 3024