Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Röplabda akadémiai képzés indult Nyíregyházán

2014.09.02. 11:57

Röplabda akadémiai képzés indult Nyíregyházán az NB I-ben szereplő, ötszörös magyar bajnok és hatszoros kupagyőztes női csapat játékos-utánpótlásának biztosítására - jelentették be az alapítók sajtótájékoztatón kedden a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

Kósa Árpád, az utánpótlás-nevelést végző Nyírsuli Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az akadémiát a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ), a nyíregyházi önkormányzat és a helyi Vasvári Pál Gimnázium összefogásával hozták létre.

A szövetség négy klubot támogat kiemelten az országban, köztük a nyíregyházit is, az úgynevezett Zászlóshajó programja keretében. Évi ötmillió forint ad a nyírségi klubnak, amelyből két és félmillió forintot utánpótlás-nevelésre fordítanak ezentúl. Az összeg egy részéből az akadémiának otthont adó Vasvári Gimnázium sport eszközparkját fejlesztik az idén, míg a jövő évben infrastrukturális beruházásokat is terveznek.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere a sajtótájékoztatón kiemelte: a 120 ezres város önkormányzata 2011-ben fogadta el sportkoncepcióját, amely alapján az idén a Nyírsuli utánpótlás-nevelő munkáját 14 különböző jogcímen mintegy 140 millió forinttal támogatják.

Hozzátette, hogy a most létrehozott röplabda-akadémia már a negyedik utánpótlás-nevelő intézmény a településen, hiszen labdarúgás, kosárlabda és kézilabda sportágakban már korábban létrehoztak ilyen sportszakmai központot.

Azt is megemlítette, hogy kétmilliárd forintért a helyhatóság most korszerűsíti a nyíregyházi sportcsarnokot, amely reményeik szerint hosszú távon otthona lesz majd az NB I-ben szereplő helyi kézilabda-, kosárlabda- és röplabda-csapatoknak.

Balázs István, a Nyíregyházi Röplabda Akadémia vezetője közölte: a helyi általános iskolákból érkezett 12 tehetséges fiatal napi két, délelőtti és délutáni edzésen vesz majd részt. Az akadémia csapata indul az országos serdülő bajnokságban, illetve a Nyíregyházi Főiskolával történt megállapodás alapján a legjobbak szerepelhetnek az felsőfokú oktatási intézmény NB II-ben szereplő együttesében is.

Balázs István - 62 éves nyugdíjas testnevelő tanár és edzőként közel 600 NB I-es mérkőzésen ült a kispadon, így a nyíregyházi férfi röplabdacsapattal több bajnoki érmet és kupagyőzelmet szerzett, míg a női, illetve a debreceni női együttessel ötödik helyezéseket ért el - hangsúlyozta, hogy azt szeretnék, ha a mostani "akadémisták" közül többen két-három éven belül már a helyi felnőtt csapat keretébe kerülnének és rendszeresen játszanának is. Hozzáfűzte, hogy a felnőtt csapatban jelenleg 11 nyíregyházi játszik, s az együttest most brazil és kubai játékossal erősítik meg, a bajnokság 1-4. helyezésének elérésére.

Az akadémia minden évben indít majd évfolyamot, s a tehetségek válogatását a jövőben az egész megye területére szeretnék kiterjeszteni. (MTI)