Kovács Sarolta végül csak hatodik lett

2014.09.05. 18:50

A hatodik helyen végzett Kovács Sarolta a nők hagyományos versenyében, a varsói öttusa-világbajnokságon. A 2011-ben vb-ezüstérmes székesfehérvári öttusázó jó vívással alapozta meg a napját, 21 győzelmet aratott és csak 13 ellenfelétől kapott ki, ezzel holtversenyben ötödik volt. A 200 méteres úszásban aztán 2:06.61 perccel a második legjobb időt érte el, így összetettben az élre állt, s pozícióját a lovaglás utánra is megőrizte, mivel hibátlanul ment végig a pályán.

A 4x800 méteres, lövészetekkel megszakított futásnak elsőként vághatott neki, de a második lövészetnél már utolérte őt a Londonban olimpiai ezüstérmes, harmadikként rajtolt Samantha Murray. A brit ezután is gyorsabban futott, miközben Kovácsot leelőzte a 2009-ben világbajnok kínai Csen Csien is. Az utolsó körben még többen a magyar öttusázó elé kerültek, s a dobogóra Murray és Csen mellé egy másik kínai, Liang Van-hszia futott fel.

Kovács Sarolta a júliusi, székesfehérvári Európa-bajnokságon is hatodik lett, de akkor úgy, hogy két szám után második volt, aztán lovát egy kutya ugatása megzavarta, emiatt csúszott vissza. Mostani teljesítményének értékeléséhez hozzátartozik, hogy az Eb után mandulaműtéten esett át, emiatt csaknem három hetet kihagyott a felkészülésből.

A pénteki döntőt végigversenyző másik magyar, Alekszejev Tamara a 29. helyen végzett.

A harmadik döntős magyar, Földházi Zsófia számára hamar véget ért a pénteki verseny, mert a vívás során a harmadik asszójában térdsérülést szenvedett.

A magyarok a csapatversenyben - melyben Földházinak a szerdai selejtezős eredménye számított - ötödikek lettek.

Egyéni, világbajnok:

1. Samantha Murray (Nagy-Britannia) 1411 pont

2. Csen Csien (Kína) 1403

3. Liang Van-hszia (Kína) 1384

... 6. Kovács Sarolta 1371 (vívás: 21 győzelem/13 vereség/226 pont, úszás: 2:06.61 perc/321 pont, lovaglás: 300 pont, lövészet-futás: 12:56.79 perc/524 pont)

... 29. Alekszejev Tamara 1282 (11/23/166, 2:18.19/286, 300, 12:50.80/530)

Csapat, világbajnok:

1. Kína (Csen Csien, Liang Van-hszia, Vang Vej) 4061 pont

2. Nagy-Britannia (Samantha Murray, Kate French, Freyja Prentice) 4046

3. Fehéroroszország (Tacjana Jelizarova, Anasztaszija Prokopenko, Kacjarina Arol) 4030

...5. Magyarország (Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia) 3719 (MTI)