Pál
-1 °C
3 °C

A csapat bronzérmes, Tobai-Sike vb-5. női légpisztolyban

2014.09.12. 15:56

Tobai-Sike Renáta a magyar csapattal szerzett bronzérme után az egyéni döntőben az ötödik helyen végzett női légpisztolyban a granadai olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokságon, írja az MTI.

A szerdán sportpisztolyban egyéniben bronzérmes és ezzel olimpiai kvótás Tobai-Sike 388 körrel a legjobb alaperedményt érte el a mezőnyben, méghozzá komoly fölénnyel, a másodikat három körrel megelőzve. A nyolcas döntőben ugyanakkor mindez nem számított, minden lövő tiszta lappal kezdte a finálét, melyben nyolc lövés után kiesett a nyolcadik, majd két lövésenként eggyel kevesebben maradtak.

A BHSE 36 éves lövőjének az első rostánál még nem kellett aggódnia, ezek után viszont folyamatosan veszélyeztetett volt, mégis egészen a 14. lövésig versenyben maradt, végül 133,3 körös eredménnyel lett ötödik.

Tobai-Sike legsikeresebb felnőtt világversenyét zárta ezzel, miután egyedüliként a vb-mezőnyből mindkét - az olimpia műsorán is szereplő - számban döntőbe jutott, a bronzérem és az ötödik hely mellett karrierje során először olimpiai kvótát szerzett. Ráadásul a magyar csapattal még egy dobogós helyet is begyűjtött.

"Nyugodt és boldog voltam a sportpisztolyos siker után, ám nem engedhettem le, úgy álltam ma be a lőállásba, hogy a csapatért jól kell lőnöm, nagyon örülök, örülünk az éremnek. Két éve Eb-n nyertünk érmet, most pedig vb-n, ez mutatja, hogy erős ez a hármas" - nyilatkozta, hozzátéve, hogy a légfegyveres számot kevésbé szereti, mint a 25 métereset, ezért önmagát is meglepte, hogy ennyire erős alapversenyt lőtt, mely egyéni csúcs számára világversenyen.

"Az az igazság, hogy a légpisztolyos döntő nehezebb számomra mint a sportpisztolyos, a fegyver csöve itt hosszabb, nehezebb kontrollálni. Őszintén szólva meglepett, hogy nem én estem ki elsőnek, mert nagyon rossznak éreztem az elejét. Nem végeztem dobogón, de minden nem jöhet be, örülök az ötödik helynek" - mondta jókedvűen a kétszeres világbajnoki bronzérmes Tobai-Sike.