Térdműtét után lábadozik Földházi Zsófia

2014.09.17. 16:21

A jövő évi világkupa-sorozatba már be tud majd kapcsolódni Földházi Zsófia, aki a hónap eleji varsói öttusa-világbajnokságon térdsérülés miatt a vívás során kénytelen volt feladni a hagyományos versenyt.

Pálvölgyi Miklós szövetség kapitány az MTI-nek elmondta, hogy hazatérésük után megműtötték a fiatal versenyzőt, s azóta már otthon lábadozik.

"Most pihenés és gyógytorna következik, s azután kezdődhet csak az alapozás" - mondta a szakvezető, hozzátéve, hogy a vk-sorozat elején Földházi még valószínűleg nem lesz bevethető, de menet közben igen, így kiharcolhatja majd a döntőbe jutást, ott pedig már kvótákat osztanak az olimpiára.

A tavalyi Európa-bajnok a selejtezőből simán jutott tovább a hónap első hetében rendezett világbajnokságon, a fináléban azonban a harmadik asszójában megsérült, és bár megpróbálta folytatni a versenyt, fájdalmai miatt végül visszalépett. A 21 éves Földházinak nem volt jó éve, betegség miatt címvédőként ki kellett hagynia a júliusi, székesfehérvári kontinensviadalt. (MTI)