A kosárlabda Berényi Mikije

2014.10.08. 08:14
A Fortress céget vezető Szabó-Forrai Zsolt  egyszer még a Magyar Kosárlabdázók Szövetségének elnöki posztjáért is el akart indulni, de végül csak szponzorként maradt meg a sportágban, majd újabbakat is talált magának, a futballba és a kajak-kenuba is beszállt támogatóként. Megítélése felemás, fizetett is, meg nem is. Annyi biztos, hogy sosem voltak rendezettek a viszonyok, ahol ő feltűnt. Jellemző, hogy szinte sosem őt keresték, szinte mindig maga jelentkezett támogatónak.

Szabó-Forrai sportszponzorációs lépései mindig egy pilótajátékhoz hasonlítottak. Az elején sokat ígért, és ebből valamennyit be is váltott, majd az újabb ígéretek után elapadtak a források, és kizsigerelt klubok maradtak a háta mögött. Bár ebben nemcsak ő volt a hibás, hanem kötelezettségvállalást nem kérő klubok is.

Szabó-Forrai egy interjúban egyszer azt állította, hogy húsz évig kosárlabdázott, 2009-ben ismerősei keresték meg, hogy induljon el a magyar szövetség elnökségi posztjáért. Az nem jött össze neki, de emiatt került képbe az adósságokkal küzdő körmendi klubnál. „Célom, hogy önfenntartó klubbá fejlesszem, de ez jelen pillanatban nem szól másról, mint mecenatúráról” – nyilatkozta nem sokkal azután, hogy tulajdonos lett a csapatnál.

Minden jól indult a körmendieknél, kifizette a tartozásokat, a hírek szerint 50-70 millió forintos hiányt rendezett.

A bizalmat tehát gyorsan megszerezte, joggal hihették, hogy egy biztos anyagi bázist jelentő cég állt be a körmendi kosárlabda mögé. Szabó-Forrai és cége évi 100 millió forintot ígért a klubnak, amihez még ugyanennyi szponzorpénzt is álmodtak.

A Körmend új tulajdonosa azonban átgondolatlan lépéseket tett, hiába volt elvileg tőke mögötte, nem tudtak új játékosokat szerződtetni, és már 2012 elejétől egyre több játékos bérének elmaradására panaszkodott. Többször elhangzott, hogy csupán banktechnikai probléma volt, de ilyen indokkal lecsúsztak az Eurochallenge Kupa-indulásról is.

Az igazi sokk csak nyáron érkezett. A szövetség nem fogadta el a Körmend nevezését. A klub túlvállalta magát, ekkora Bebes István polgármester kimutatásai szerint már 150,2 milliós adósságot hozott össze a klub, amely játékosoknak, ügynököknek, beszállítóknak, az adóhatóságnak és a szövetségnek is tartozott.

Szabó-Forrai szerint nem volt ekkora az összeg, de nem mondta meg, mekkora pénzről van szó. Mindenesetre hamarosan távozott a klubtól.

„A búcsúban az játszotta a főszerepet, hogy sokszor próbáltak beleszólni kívülről az egyesület irányításába, s hogy nem mindenki törekszik minőségi sikerekre. A középszerűség pedig nem kenyerem” – indokolt akkor a pénzügyekről mindig egy személyben döntő, kontrollt nélkülöző tulajdonos. Ahogy egy körmendi fórumozó találóan megjegyezte, Forrai a kosárlabda Berényi Mikije volt.

A körmendieket mindeközben még azzal is sikerült feldühítenie, hogy míg a klub adósságokban úszott, a szövetséget, a bírókat és a válogatottakat is elkezdte támogatni. Az MKSZ-nél is érdeklődtünk, ott elmondták, hogy kezdetben elmaradoztak Szabó-Forrai vállalásai, de aztán már az ígért ütemben fizette a nem túl jelentős összegeket.

Hiába távozott botrányos körülmények között Szabó-Forrai Körmendről, hamarosan már egy másik kosárlabdaklubnál tűnt fel.

A Jászberény két idényben is a Fortress előtagot megkapva játszott az NB I.-ben. Szabó-Forrai itt már csak főszponzor volt, jóval kevesebb lehetősége volt beleszólni a klub működtetésébe, ezért is tartották elfogadhatónak az együttműködést vele.

Amikor decemberben kipattant Fortress-ügy, a Jászberény edzője, Földi Sándor megvédte Szabó-Forrait, hogy mindig fizetett, és soha nem szól bele a csapat ügyeibe, mindenkinek ilyen szponzort kívánna. A tökéletes szponzor azonban mégsem volt tökéletes, a Jászberény is tartozott a játékosainak. Az egyik magyarázat szerint éppen azért, mert a Magyar Nemzeti Bank zárolta Szabó-Forrai számláit.

Annyit sikerült megtudnunk a nemrég elnökségcserén is átesett klubtól, hogy a Fortress valóban nem teljesítette minden ígéretét – hogy ezek mik voltak, mekkora összegről szóltak, azt nem közölték – ,de „a berényi kosárlabda nagyon sokat köszönhet neki."

Szép a táj, kell egy csapat

A Fortess a futballba is beszállt. Szabó-Forrainak annyira megtetszett az Eger közelében lévő Felsőtárkány, amikor megszállt az afrikai illúziót teremtő szállóban, hogy megkereste az NB III.-as csapatot. A pálya a hotelbe vezető út mellett feküdt.

digi2

A klub felvette a Fortress nevet, majd egy rövid időre Détári Lajost is megszerezte edzőnek. A most nehéz helyzetbe került klubnál,  a „halottról jót vagy semmit" elvet követve nem árulták el, milyen vállalásokat tett Szabó-Forrai. Mi azonban úgy tudjuk, hogy az NB II.-t célozta meg, és ehhez kezdetben még forrásokat biztosított, informátoraink 20-25 milliós támogatásról tudnak.

2013 őszén minden nagyon szépen indult, ahogy szinte az összes többi fortresses klubnál, majd tavaszra elapadtak a források, és a játékosok pénz nélkül maradtak. A nyár elején még hitegette őket Szabó-Forrai, de minden maradt a régiben. Végül a nagyra törő tervekből semmi sem lett, pánikszerűen menekültek el nyár végén a játékosok Felsőtárkányból.

Új vizekre evezett

2013 novemberében Szabó-Forrai a Magyar Kajak-kenu Szövetséggel (MKKSZ) is megállapodást kötött, hogy 2016. december 31-ig a sportág gyémántfokozatú támogatója lesz. Baráth Etele, a szövetség elnöke elmondta, hogy nem ők keresték a kapcsolatot, Szabó Forrai maga jelentkezett szponzornak, és jó ajánlólevélnek tűnt, hogy pár nagy tekintélyű versenyzőnek, – az olimpia bajnok Kovács Katalin is köztük volt – már egyéni szponzora volt a Fotress, a sportolók pedig arról számoltak be, hogy mindvégig nagyon korrektek voltak velük. Az is erősítette a Fotress pozitív képét, hogy a jászberényi kosárlabdacsapatot és a kosárszövetséget is támogatta.

Baráth nem árulta el, hogy Szabó-Forraiék mennyivel szálltak volna be a kajak-kenuba, a felek megegyeztek arról, hogy titokban tartják ezt, de a gyémánt fokozat azért jelzi, hogy nem kevés pénzről, minimum több tízmilliós vállalásról lehetett szó. És noha január elsejétől megtehették volna, de ebből egy fillért sem hívtak le, mert egyre több kétely merült fel bennük.

Baráthéknak már a szerződés aláírásakor is voltak fenntartásaik, mert bizonyos mérlegadatokat nem kaptak meg, és mikor később arról is megbizonyosodtak, hogy ez a Fortress nem az amerikai, 1947 óta működő Fortress, a szerződést is felbontották február elején.