Leó, Szaniszló
4 °C
17 °C

Olimpiát nyert, de aranyat nem kapott érte

2014.10.14. 12:20
Magyar kezdeményezésre indult el, hogy az olimpikonok versenyük után 50 évvel újra összegyűljenek a helyszínen, és a régi társakkal átéljék még egyszer mindazt, amire a legbüszkébbek, ami az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb volt az életükben. Tokiói emlékezőtúra, első rész.

Az olimpiai futballtornák egyik legjobb meccsét Magyarország játszotta 1964-ben, amikor Jugoszláviát 6-5-re verte. Tét nélküli csoportmeccs volt, mert Marokkót mindkét ország legyőzte korábban, Bene egymaga hatot lőtt nekik.

„Nem nagyon védekeztünk, tényleg kiszolgáltuk a közönséget, már aki értette akkor a sportágat az országban. Egy nagy bikázásnál, becsúszásnál jobban felhördültek, mint egy sokpasszos összjátéknál vagy egy cselsorozatnál. Azon a meccsen meg Csernai Tibornak volt nagy napja a négy góljával. A neheze utána jött, de románok ellen is remekül játszott Csernai, ő duplázott, így már bent is voltunk az elődöntőben” - a csapatkapitány, a győri Palotai Károly emlékezett így vissza az ötven évvel ezelőtti eseményekre.

Az elődöntőben hatot lőttek az Egyiptomnak és jöhetett a döntő a csehszlovákokkal. Két évvel korábban a csehszlovákok vb-döntőig jutottak, a nyolc között a magyarokat verték 2-1-re. A döntőről a Békéscsabán született, de Győrben futballozó Palotai hiányzott.

„Megsérültem. Banális, ma már elképzelhetetlen módon. Szűk nadrágot kaptam, eléggé idegesített is, és egy hirtelen mozdulatnál meghúzódott a combizmom. Lakat Károly kapitány megkérdezte, tudom-e vállalni a játékot. Aludtam rá egyet, és meghoztam a kegyetlen döntést. Talán a legkegyetlenebbet az életemben. Nem kockáztathattam a sérülésemmel a csapat sikerét, mert akkor még nem volt csere. Ha esetleg valami bajom lesz, tíz emberrel lényegesen nehezebb lett volna legyőzni az amúgy bombaerős cseheket. Legjobbjuk, Masny kikapcsolása így nem rám, hanem a tatabányai Szepesire várt. Az első félidőt a lelátóról néztem, a másodikban már a két kispad közé osontam le, így az ünneplésből kivehettem a részem, amikor a mestert a levegőbe dobáltuk, én is ott vagyok a híres képen.”

Akkor az volt a szabály, aki nem játszik a döntőn, nem kaphat aranyérmet. Hiába volt addig minden meccsen a kezdőben, és hiába lett győztes, az olimpiai dobogóról hiányzott, és ő haza sem vihetett semmit a nyakában.

„Nem volt ez egy jó szabály. Akkor szinte fel sem fogtam az igazságtalanságát, és később, talán három év múlva a klubom, a Győr kérvényezte, hogy nyilvánítsanak mégis olimpiai bajnoknak, és küldjenek már egy aranyat is. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ezt jóváhagyta, és majdnem kiugrottam a bőrömből. Gelei Jóska barátomnak viszont továbbra sincs meg az aranya, ő a döntőben nem védhetett, a klubja ugyanis nem tett érte semmit.”

A 79 éves Palotai szerint lehetetlen összehasonlítani, hogy a Győrrel vívott BEK-elődöntő (1965) ér-e többet vagy az olimpiai arany. A legrangosabb sorozat elődöntőjébe a vidéki csapaton kívül az Újpesti Dózsa jutott.

„A Győrrel a Benficát nem fogadhattuk a hazai pályánkon, ahol minden egyes kis fűszálat ismertünk, hanem Budapestre kellett vinni. A Népstadionban voltak vagy 70 ezren, de azért egy kis hiányérzet mindig marad bennem emiatt, mert hazai pályán több esélyünk lett volna. Nem mondom,  hogy megvertük volna az Eusebióval felálló, pár évvel korábban kétszer is BEK-et nyerő portugálokat, de jobb meccset játszhattunk volna.”

Ami Palotainak nem sikerült futballistaként, összejött játékvezetőként. Kétszer, 1975-ben és 1981-ben is BEK-döntőben szerepelhetett. 

Az előbbi emlékezetesebb számára, amelyiken a Bayern München 1-0-ra megverte a francia St. Etienne-t. A másikon a Liverpool verte a Real Madridot 1-0-ra.

„Éreztem, hogy feszült mindkét csapat, ezért szóltam Beckenbauernek, hogy segítsen nekem. Ő pedig szerencsére partner volt. Tisztelhette, hogy ilyen nyíltan kértem, és talán egy kicsit a futballmúltamat is.”

Palotai egyébként 56-ban elhagyta az országot, a testvére, aki válogatott kapus volt, szintén vele tartott. Aztán az 1958. december 31-i határidőt nem megvárva hazajöttek. 

„Fiatalos felindulás volt ez, 21 éves voltam akkor. Győrben kellett ehhez élni, hogy csak úgy kifújjon a szél bennünket az országból. A határőrök még segítettek is nekünk Kópházánál. Nagy hevületemben odavetettem a bátyámnak egyik nap, hogy megyek, nagy meglepetésemre másnap ő is velem tartott. Pedig ő családos volt. Egy évre elmeszelt minket a FIFA, a csapat, amelyik leigazolt, a Freiburg egy drámai meccsen az utolsó fordulóban kiesett a másodosztályba. 2-0-ra vezettek a félidőben, aztán onnan veszítettek. A másodosztályban a hetedik fordulónál kapcsolódhattunk be, fel is jöttünk, ebben volt nekünk is részünk. Feljutni azonban nem sikerült, a bátyámnak pedig érkezett a második gyerek, ezért úgy döntöttünk, otthon folytatjuk. Nem volt rossz döntés.”

A Palotai név mostanában a zenében cseng jól, hiszen fia, Zsolt, DJ Palotaiként közismert. „Egyem a kis lelkét a kisfiamnak, ő nem a sportban emelkedett ki. Nem voltam még koncertjén, vagy buliján, de azt mondják van érzéke hozzá.”

A tokiói olimpiáról olvassa el korábbi írásunkat.