Aliz
3 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Ez a fordítás az egyik legnagyobb győzelem

2014.10.21. 14:15
Magyar kezdeményezésre indult el, hogy az olimpikonok versenyük után 50 évvel újra összegyűlnek a helyszínen, és a régi társakkal átélik még egyszer mindazt, amire a legbüszkébbek, ami az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb volt az életükben. Tokiói emlékezőtúra, negyedik rész.

„Akkor nincs csalás, se ámítás, mégiscsak igaz, hogy ötven éve itt voltunk, nemcsak álmodtunk erről” - mondta nevetve Sákovicsné Dömölky Lídia, az olimpiai bajnok tőrvívó.

A Waseda magánegyetem – jelenleg 50 ezren tanulnak itt - tornatermében voltak ötven éve a tokiói olimpián a vívóversenyek. Az egyik bejáratnál egy réztábla őrzi a magyar aranyérmesek neveit.

Erről a tábláról az emlékezőtúra magyar szervezői sem tudtak, szinte véletlenül fedezte fel a magyar küldöttség, amelyik java része már akkor elérzékenyült, amikor meglátta az ötven évvel ezelőtti helyszínt, hiszen négy vívóaranyat egyetlen másik olimpiáról sem sikerült hazavinni.

A női tőrcsapat heroikus küzdelemben lett aranyérmes. A szovjetekkel vívtak a döntőben, a magyarok 8:7-re vezettek, de ha Sisova legyőzi Dömölkyt, akkor egyenlő az állás, és jobb találataránnyal a szovjeteké az arany.

„Mindenáron nyerni akartam, úgy mentem a pástra. Nem volt rajtam nyomás, inkább egy hatalmas vágy, mert életem legnagyobb sikerét, a társaim legnagyobb sikerét, és Magyarország sikerét óhajtottam. Utólag talán azt is mondhatom, hogy volt bennem egy csakazártis hangulat, mert egy évvel korábban kikaptunk a szovjetektől. De ezt lehet, hogy csak az eltelt idő mondatja velem.”

A gdanski világbajnokságon 1963-ban egyéniben három magyar állt a vb-dobogón, ám a csapatversenyt ennek ellenére a szovjetek nyerték. Az 1960-as olimpián szerepelt először a női tőrcsapatok versenye, ezt is a szovjetek nyerték a magyarok előtt. Ilyen lelki állapotban érkezett el 1964.

Dömölky 21 évesen, 1955-ben már egyéni világbajnok, de nagy fájdalmára az 56-os olimpián kikapott egy brittől, a későbbi győztes Gillian Sheentől, akinek épp a magyar legyőzése adott lendületet, mert elhitte, hogy mindenre képes.

„Nem hagyhattam, hogy a társaim megint csalódjanak. Nem bukhattunk el az óriási, vissza nem térő lehetőség kapujában. És gondolhatja, én sem akartam egy életem végéig tartó csalódást magamnak” - így emlékezett vissza Dömölky az utolsó előtti asszó hangulatára.

7:7-nél, amikor Rejtő volt a páston, Dömölky annyira bízott a győzelmében, hogy melegíteni indult. Az egymásba vetett feltétlen hittel indokolt.

„Sokszor láttam és hallottam azóta, hogy valakinek az utolsó pillanatban nem sikerül, meg hogy magyar betegség. De azt hiszem, ez alkati kérdés. Van, aki szorult helyzetben jól teljesít. Hátrányba kerültem két rossz, talán kicsit elkapkodott támadás után, de konokul ragaszkodtam ahhoz, hogy a gyorsaságomat kell kihasználnom. Pszichológushoz sohasem jártam, a mi időnkben önmagunk és egymás pszichológusai voltunk. A mi időnkben még más volt a sport. Az amerikai diszkoszvető bajnok, Al Oerter mondta egyszer, ők ketten voltak az edzőjével, úgy járták a világot, míg ma már 10 fős stábok egyengetik a versenyzők útját. Mi még egy másik, sok szempontból élvezhetőbb világban éltünk.”

Dömölky kiegyenlítette a 2:0-ás hátrányát, majd újra vezetett az orosz, és ő megint egyenlített. Akkor négy találat kellett egy asszó győzelméhez. 3:3 után tehát jöhetett a mindent eldöntő találat. Akkoriban nem voltak ennyire szorosak a csapatmeccsek, ez a találkozó a jelenlegi vívás előfutára volt, amikor aranytussal dőlnek el a végletekig kiélezett csaták.

„Megint nagy akarattal elindítottam a támadást, találtam, de a bíró nem adta meg. Nem törte meg a sokáig vitatott ítélet a lendületem, nem zökkentett ki, és végül egy pontos támadással az enyém, és Magyarországé volt a döntő tus. Mehettünk a dobogóra, a kisujjainkat egymásba fontuk, és mi voltunk a világon a legboldogabbak. Amiért jöttünk, megtettük. Olimpiai bajnokok lettünk.”

A tőrcsapat azóta sem ért egyszer sem a csúcsra olimpián.

Hogy miért pont ők?

„Rejtő Ildikó a legtechnikásabb volt akkor a világon, Juhász Kati a legokosabb, nekem a gyorsaságomat kellett kihasználnom. A másik két társunk is kiváló csapatember volt. Mi nemcsak akkor kapaszkodtunk egymásba, amikor ideért a tájfun szele az olimpián, hanem mindig.”

Az a bizonyos utolsó tus

És még valami: nemcsak egymásért, hanem az edzőjükért is vívtak. A csapat szövetségi kapitánya Sákovics József volt, vagyis Dömölky férje. Nemcsak benne volt azonban extra motiváció, hanem a társaiban is, mert a szigorúsága ellenére is nagyon szerették. A mestereiknek egy kis aranyérmet vásároltak a városban.

Emellett Sákovics képviselte akkor azt a nézetet, hogy a vívás mellé kiegészítő sportként meg kell jelenjen a futás, nem elég csak állandóan a vívni.

„Amikor látom Hosszú Katinkát, hogy a férjéért mennyi mindent megtesz, mennyit tűr és mennyit küzd, akkor jóleső érzéssel gondolok vissza, hogy én is mindent megtettem. Tokióban is, előtte is. Sokszor legyőztem önmagamat, a lustaságomat, a kedvetlenségemet, mert az ellenfelemet csak utána tudtam legyőzni. Ezért is fájdalmas nekem, hogy a férjem már nem lehet itt velem, és csak egyedül emlékezhetek itt” - mondta könnyek között.

Tökéletesen emlékezett vissza arra is, hogy a sajtótájékoztató után már aranyéremmel a nyakukban megrohanták őket a japánok. A föld felett jártak, de gyorsan vissza is kerültek, mert azt hitték róluk, hogy atléták vagy úszók.

„Gyakran gondolok erre a városra. Olykor még az ellenfelemre is, és meg is sajnálom. De hát én is azért mentem, amiért ő, és igazán nagyon meg akartam szerezni azt az aranyat. És elvettem tőle, csak nem haragszik rám ezért.”

A sorozat első részében a futballista Palotai Károly beszélt, aki bajnok lett, de aranyat nem kapott érte. Kausz István párbajtőröző volt a második, aki Egerszegit és Darnyit is kezelte. A harmadik részben Rejtő Ildikó filmet követelő életútját mutattuk be.