Semmi nem menti meg Schmitt Pált, hogy a nemzet sportolója legyen

2014.11.20. 16:53

Schmitt Pált, a kétszeres olimpiai bajnok vívót, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnökét, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagját választották a nemzet sportolói új, 12. tagnak. A nemzet sportolóinak javaslatáról a kormány dönt, írja közleményében a MOB.

A hely még júniusban, Grosics Gyula, az Aranycsapat  kapusának halálával üresedett meg.

A Nemzet Sportolója az a személy lehet, aki a hatvanadik életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben – a feltételeknek megfelel a sportvezető, aki 2010 és 2012 között Magyarország köztársasági elnöke volt.

Erről plágiumbotránya után le kellett mondania, doktori címétől megfosztották. NOB-tagságát megtarthatta, de bizottságokat nem vezethet.

A cím nettó félmillió forinttal jár, olimpiai életjáradékra viszont már nem jogosult.

„Óriási megtiszteltetés. Számomra az a legfontosabb, ha a saját sporttársaim, akikkel az elmúlt ötven évben előbb együtt versenyeztem, majd sportvezetőként együtt dolgoztam, gondolják úgy, hogy méltó vagyok a címre. Sportvezetőként továbbra is a magyar sport javára kívánok dolgozni mint a NOB tagja” – mondta Schmitt Pál.

A korábbi párbajtőröző kétszeres olimpiai bajnok (1968 Mexikó, 1972 München) és kétszeres világbajnok (1970 Ankara, 1971 Bécs) volt csapatban, emellett 1965-ben főiskolai csapatvilágbajnoki címet nyert Budapesten, 1972-ben egyéni összetettben győzött a világkupán, továbbá háromszoros egyéni magyar bajnok.

  • A nemzet sportolói jelenleg: Balczó András, Buzánszky Jenő, Földi Imre, Hammerl László, Bíróné Keleti Ágnes, Kárpáti György, Kulcsár Győző, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Székely Éva és Welter Györgyné Ivánkay Mária.
  • Halálukig a cím birtokosai voltak: Puskás Ferenc, Zsivótzky Gyula, Polyák Imre, Albert Flórián, Gyarmati Dezső és Grosics Gyula.

Schmitt Pál sportvezetői tevékenysége a sportpályafutás befejezése után:

  • A Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) technikai bizottságának tagja 1978-1981
  • A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára 1983-1989
  • A MOB elnöke 1989-2010
  • A Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) megalapítója és első elnöke 1985-1989
  • A MOB tiszteletbeli elnöke 2010 óta
  • A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja 1983 óta
  • A NOB alelnöke 1995-1999
  • A NOB első alelnöke 1999
  • A NOB környezetvédelmi bizottságának elnöke 1996-2010
  • A NOB protokollfőnöke 1999-2010
  • A Világ Olimpikonjai Szervezetének elnöke (WOA) World Olympians Association 1999-2007
  • Nemzetközi Fair Play-díj 2011