Paulina
16 °C
18 °C

Jövőre megpályázzuk az olimpiát

2014.12.12. 11:35

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) monacói közgyűlésén fontos döntéseket hozott a hét elején, elfogadták a modernizációs programot.

Ennek lényege: a luxusolimpiák helyett eljött a gazdaságos olimpiák ideje. A NOB-ot megrettentette, hogy a 2022-es téli olimpiától öt kandidáló ország visszalépett. 

Ezt szeretné elkerülni a 2024-es nyári olimpiánál.

„Régóta diskurzus van Magyarországon, hogy egyszer valaha is pályázzon Budapest. Az új, modernizációs program kisebb városoknak nagyon nagy lehetőséget biztosít. Olyan kisebb város, mint például Budapest is, korábban nehezen tudta volna megoldani a rendezést. Most annyi a könnyítés, hogy egész országra kiterjedő olimpia lehet. Nem csak lehet, kell is használni Debrecen vagy Győr, esetleg más városok adottságait. Az sem kizárt, hogy határon átnyúló rendezvények is lehessenek. Az esély tehát nőtt egy pályázatra” – mondta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Borkai Zsolt.

Hozzátette, komoly csapatot (Olimpiai Védnöki Testület) kért fel, hogy ezt a pályázatot előkészítése. A MOB következő, február eleji közgyűlésén pedig azt szeretné, hogy a tagság ezt támogassa.

A védnökök

Rácz Marianne, Regőczy Krisztina, Polgár Judit, Dénes Ferenc, Gömöri Zsolt, Sors Tamás, Gyárfás Tamás, Baráth Etele, Kemény Dénes, Magyar Zoltán, Kovács István, Oszkó Péter, Bienerth Gusztáv, Gyurta Dániel

„Történelmi esély előtt állunk. Tudom, hogy lesz még számtalan vita. A politikát szeretném, ha távol maradna. A sport és a közgazdaság oldaláról közelítsünk, vagyis civil oldalról. Az úgysem tudjuk megrendezni gondolatot szeretném felülírni. Higgyük el, Budapest alkalmas lehet” – állította Borkai.

Kifejtette, hogy személyesen és haladéktalanul fogja felvenni a kapcsolatot a NOB-elnök Thomas Bachhal, miután a hazai közgyűlés már igent mondott.

A pályázatról jövőre kell határozni – a pályázat költségeit is mérsékelte a NOB –, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság pedig 2017 őszén dönt Limában, melyik város kapja a 2024-es rendezési jogot.

Kovács István ökölvívó olimpiai bajnok így foglalta össze véleményét.

„Az előző esetleges olimpiai pályázat csak vízió volt. Racionálisan nézve nem volt esély, érzelmileg persze nem lehetett rá nemet mondani. Most racionálisan gondolkodva is igencsak megnőtt az esély. Magam is úgy gondolom, hogy ameddig csak lehet politikát távol tartva kell tenni ezért a szép és szent gondolatért. Előttem vannak a képek, hogy Puskás Öcsi bácsi és Papp Laci építik a Népstadiont az 50-es években. Ha ez a kép, hogy itt ülünk egy asztalnál, a gondolat létrejöttekor, ugyanilyen örökké való lenne, nagyon örülnék."

Gyárfás Tamás, mivel már részese volt egy elbukott pályázatnak, a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságénak – nulla szavazattal zártunk az ukrán–lengyel páros mögött –, azt emelte ki, hogy diplomáciában kell jelentősen fejlődni még a hátralévő időszakban.

„Magyarországon ezt az ütközetet megnyerni nehezebb, mint a világ előtt” – állapította meg.