A hosszú comb óriási kincs a síugrásban

„A síugrásban a repülés a legkönnyebb. Nem ahhoz kell bátorság, és különleges érzék, hanem az elugráshoz. Akkor a legfontosabb a ritmusérzék, és az egész sportágnak ez a legfontosabb része. A sáncon megszerzett sebességet ugyanis valahogy át is kell vinni a levegőbe. Mivel 4,5 méter magasan is lehet a  földtől a sáncasztal, ahonnan elugranak, egy jó elugráshoz ki kell centizni a pillanatot. Bele kell érezni, elcsípni, különben nem megy” - mondta Kelemen Zoltán, korábbi nyolcszoros magyar bajnok síugró.

A megszerzett sebesség átadására egy nagyon egyszerű példát hozott. Felállni egy gördeszkáról, ha előtte guggolunk azon, nem olyan nehéz, de hogy a deszka sebessége megmaradjon, már nem is annyira könnyű. A finn Matti Nykänen például sohasem veszített sebességet, át tudta adni a léceinek, ezért is lett ikonja a sportágnak.

A sánc végén egyébként az ugrók között egy vagy másfél km/h a sebességkülönbség, nem is az a döntő, ki mennyire képes felgyorsulni.

„Megérezni a felhajtóerőt a mellkason, a kézen, a lécen a pillanat elkapása után hihetetlenül jó érzés, és még jobban növeli az egyébként sem csekély adrenalinszintet. Utazni a sível a levegőben mindig felemelő. Még úgy is, hogy a sportág most már inkább technikai sportág lett. Sok a számolás, a kompenzációs pontok nem mindenkinek érthetőek, de a tévé nagy úr. Egy közvetítésbe pedig nem fér bele, hogy valaki akár 15 percig is fent ül a sánc tetejénél, és várja, amíg kedvező lesz a szél. Régebben három óra volt egy verseny, ezt a tévé kedvéért meg kellett felezni” - magyarázta.

Kifejtette, nekik a hátszél a legnagyobb ellenség, mert akkor szó szerint a semmibe ugranak bele, nincs ellenállás, csak a légüres tér.

Még egy fontos dologra hívta fel a figyelmet: egy pontos elugrásnál előnyben vannak azok, akiknek hosszabb a combjuk, mert az az elugrásnál erőkarrá változik, és képes kirepíteni őket a sáncról. Akinek öt centivel hosszabb a combja a másiknál, annak jobban sikerülhet a katapultálás. 

A legjobb ugrók ma már cirkuszi akrobaták is lehetnének, mert van, aki 140-150 centit helyből képes átugrani, távolságban pedig helyből 3 méter 20 centit.

Kelemen szerint ugyanakkor nem véletlen, hogy sokan mentális problémákkal küszködnek, mert a reggelinél meg kell gondolni, hogy egy tojás belefér-e még a gyümölcslé mellé, vagy már árt egy nagy ugráshoz. Folyamatosan versenyeznek, állandó stresszben élik napjaikat.

„ Ha egy versenyen nem jön jól ki a lépés, rögtön elkezd gondolkodni  a versenyző , mi történhetett, miért nem sikerült elkapni a pillanatot, mit kellene másként tennie . Ezek a gondolatok pedig elterelik a figyelmet, de nehéz szabadulni tőlük, amíg nem sikerül egy újabb nagy ugrás” -  indokolta miért fordul elő, hogy hirtelen feltűnik valaki, majd a berobbanás és a sikerek után átmenetileg hullámvölgybe kerül.

A sportágban is mindent meghatároz most már az üzlet, hiszen nyáron is ugranak, már nem csak pár versenyről szól a szezon.

„Régebben két edző jutott hét versenyzőre, míg most épp fordítva van, hét edző készít fel két versenyzőt” - összegzett.