Ezzel bekerülök a vicces összefoglalókba

2014.02.11. 15:52

A sífutó sprintben induló Szabó Milán a 73. helyre érkezett be kedd délelőtt. Kihajtotta magát, előzött is – a 15 másodperccel előtte induló luxemburgit -, de bosszankodott, mert körülbelül százötven méterrel a cél előtt összeakadtak a lécei. Nem lejtőn, vagy kanyarban esett el, ahol a többiek is, hanem egy olyan helyen, ahol már nem lehetett erre számítani.

„Ezzel sajnos bekerülök az itteni vicces összefoglalókba, mert ilyet rajtam kívül nem csinált senki. Nagyon bosszant a dolog, mert öt vagy hat másodpercet is benne hagytam ebben a futásban, de egyszerűen beakadt ebbe a kásás, olvadó hóba a lécem csőre, és előrebuktam” - mondta a verseny után Szabó, aki még csak ismerkedik ezzel a számmal, mert korábban biatlonozott, a sprintre pedig nemrég állt rá.

Szabó akkor még nem tudhatta, hogy két olimpiai bajnok: Marit Björgen és Dario Cologna is azon a részen bukik majd a folytatásban.

„Ha tudásom javát adom, akkor benne lehettem volna simán a legjobb hetvenben. Amire lehet legyinteni, de ezzel kihoztam volna a maximumot magamból. Így a pálya 80 százalékát 113 százalékon teljesítettem, de ez annyira leszívta az erőmet és a koncentrációmat az addigi teljesítmény, hogy a végén ez az egyetlen pillanatnyi kihagyás elég volt ahhoz, hogy elessek. Ha a jó oldalát nézem, már megvan ez a rutinom is, hogy négy percig száz százalékon kell figyelni.”

Hozzátette még, érzi, hogy egyre inkább ellenfélként tekintenek rá a többiek, mert már nem szívesen adnak neki kölcsön sílécet. A románokat pedig rendre meg szokta előzni, jóllehet ő alig van edzőtáborban, míg a szomszéd ország versenyzői akár 300 napot is havon lehetnek. Emellett ők 600 eurót is keresnek havonta.

Szabó a 15 kilométeres klasszikus futásban indul még, az 50 kilométerrel is kacérkodik, ami a zárónapon lesz, és az olimpiák egyik emblematikus száma.