Egy igazi síelő télen-nyáron edzésben akar lenni, havat azonban nem mindig könnyű találni. Vannak, akik edzőtáborozva körbeturnézzák a Földet emiatt, de az is megoldás, ha a havat raktározzák el. Pár helyen már hűtött és hóval teletömött alagutakban edzhetnek a sífutók.
Rollersível is lehet edzeni, de a technika nem ugyanaz, mint a havon. Finnországban vagy Norvégiában olykor már szeptembertől lehet síelésre alkalmas terepet találni, de érthetően ott is szeretnék meghosszabbítani a szezont.
Az egyik megoldás erre az volt, hogy a sífutók nyáron 2000 méter feletti magaslatra, gleccserekre járnak fel edzőtáborozni, de a költségek és a nem feltétlenül kedvező élettani hatások miatt más lehetőségeket is jól jöhetnek.
Bár versenyek előtt magaslaton lenni teljesítménynövelő hatású, mert a tengerszintre visszatérve javul a vér oxigénszállító képessége, van negatív hatása is a módszernek. Az akklimatizáció miatt egy-másfél hét kiesik, és ez idő alatt nem lehet terhelni igazán a szervezetet. Versenyidőszakban pedig egy-két hetet senki sem dob el szívesen. Ezért és a szezon meghosszabbításáért találták ki a tuti hókonzerválási módszert.
Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, a finnországi Vuokattiban a dombokra építettek egy 2,4 kilométeres hűtőházat, amit mindig telehordanak hóval. A mesterséges alagútban a hóhiányos időszakban lehet edzeni, általában májustól decemberig. A cső nemcsak a napfénytől, de a hidegtől véd, akkor is lehet sífutni vagy biatlonozni, amikor odakint már dermesztő a fagy és a szél. Bent többnyire mínusz öt és nyolc fok közé hűtik le a levegőt, de mínusz 20 körülire is le tudnak menni. A havat, ahogy Szocsiban is tették, a pálya közelében halmozzák fel több tízezer köbméternyi mennyiségben a hószegény időszakra.
A síalagutak közül a vuokatti volt az első, de azóta még felhúztak párat a finnek, a svédek, a németek és az amerikaiak is.