Amerikának korcsolyázni kéne, nem hülye, értelmetlen sportokkal szórakozni

2014.02.22. 10:16

A hollandok és az amerikaiak szereplése gyorskorcsolyában tökéletes kontrasztot mutatott Szocsiban. Hollandia 22 érmét mind gyorskorcsolyában szerezte (egyet rövidpályán, de attól még gyorskorcsolya), míg az Egyesült Államok mindössze egy ezüstöt hozott össze eddig ezekben a sportokban. Pedig Vancouverben ment nekik, még ha nem is annyira, mint a hollandoknak - rövidpályán két ezüst és négy bronz, gyorskorcsolyában pedig egy arany, két ezüst és egy bronz termett, vagyis tíz érmet szereztek.

Ehhez képest a szocsi szereplés hatalmas csalódás, a férfi 5000 méteres váltó ezüstje mellett semmit nem tudnak felmutatni. Gyorskorcsolyában például 30 év után maradtak érem nélkül, ráadásul egyetlen versenyzőjük sem végzett a hetediknél jobb helyen.

A gyenge teljesítmény mögött a kifejezetten Szocsira kifejlesztett új ruhát sejtették, ám amikor azokat lecserélték, akkor sem javult sokkal a teljesítményük. A holland gyorskorcsolyások edzője viszont megtalálta, mi a hiba az amerikaiaknál, és jó tanácsát meg is osztotta velük.

Nagyon sok energiát fordítanak az amerikaiak olyan értelmetlen sportokra, mint az amerikai futball. Rengeteg tehetséget, sporttehetséget elvesztegetnek egy olyan ágban, ahol az a fő cél, hogy kinyírják egymást, vagy sérüléseket okozzanak. Az Egyesült Államok nagyon szűklátókörű, és szar sportokban vesztegeti el a tehetséges sportolóit

- mondta Jillert Anema, a hollandok edzője az amerikai CNBC-nek.

„Egy gyorskorcsolyában szerzett arany legalább olyan értékes, mint mondjuk a kosárlabdáé. Kosárlabdával viszont sosem fogsz egy olimpián 22 érmet nyerni” - zárta gondolatát a holland.

Hollandia mind a 22 érmét a korcsolyázók hozták, más sportágban nem tudtak dobogóra állni, míg az Egyesült Államok 15 nap után 27 éremmel a legtöbbet gyűjtötte Szocsiban, még úgy is, hogy korcsolyázóik csak egy ezüstöt hoztak össze.