Rekordokkal indult a téli olimpia

2014.02.08. 21:51
Na, most már tényleg elkezdődött. Az első rendes olimpiai versenynapon kiosztottak öt aranyat, ebből kettőt a norvégok nyertek meg, akik ezzel vezetik az éremtáblázatot a többi győztes: Hollandia, Kanada és az Egyesült Államok előtt. Egy quebeci család lenyomta a világot buckasíben, a biatlonos Björndalen hetedik aranyával sporttörténelmet írt, a hollandok gyorskorcsolyában taroltak. 79. helyezéssel mutatkozott be a magyar csapat, oda kell figyelni,mert a mongolok virtuálisan már a spájzban vannak.

Az amerikai Sage Kotsenburg Szocsi első olimpiai bajnoka, slopestyle-ban, vagyis a trükközős, akrobatikus snowboardban nyert. Az ezüst a norvég Sandbeché, a bronz a kanadai McMorrisé lett. A körülményekre többen panaszkodtak, elég sokan érezték úgy, hogy alulpontozták őket, bár ez ugye a pontozásos sportágaknál már csak így szokott lenni. A pálya is nehéz, a snowboard- szupersztár Shaun White azért nem áll rajthoz, mert az edzéseken többen megsérültek, ő pedig nem akart kockáztatni, inkább a félcsőben próbálja majd megszerezni harmadik címét.

A második aranyat máris bezsebelték az örökranglistán 107 téli olimpiai bajnoki címmel amúgy is vezető norvégok: az előzetesen is abszolút favoritnak számító Marit Björgen simán nyerte az olimpia első sífutószámát, a női síatlont. A sífutás két stílusát, a klasszikust és a korcsolyázót ötvöző sportágban a 33 éves norvég a vancouveri címét védte meg. Björgen a hátralévő öt másik sífutó számot is bevállalta, mindegyikben éremesélyes, ha bírja erővel és jól regenerálódik, Szocsi legeredményesebb versenyzője lehet.

A nap sztárja viszont nem ő, hanem honfitársa, a negyven éves Björndalen. A már eddig is legendának számító norvég az első versenyén, a biatlon sprint számában megcsinálta azt, amiért jött: pályafutásának hetedik aranyát nyerte, ezzel már tizenkét olimpiai éremnél jár. Pont annyinál, mint az eddigi téli rekorder, a sífutó Björn Daehlie, akit Szocsiban könnyen meg is előzhet. Björndalen még egy rekordot megdöntött, 40 évesen ő lett a téli olimpiák történetének legidősebb egyéni bajnoka. Ebben a számban indult az olimpia első magyar résztvevője is, Gombos Károlynak ugyanúgy egyetlen lövőhibája volt, mint a győztes Björndalennek, de a célja nem jött össze: nyolc versenyzőt sikerült megelőznie, hetvennyolcan viszont nála voltak gyorsabbak, így nem indulhat a 12,5 km-es üldözésesben – ahhoz hatvanba kellett volna kerülni.

Gyorskorcsolyában hengereltek a hollandok. Férfi 5000 méteren lefoglalták a dobogót, a hazájában szupersztárnak számító Sven Kramer mögött is honfitársai végeztek. Még egy aranyat osztottak ki, méghozzá Kanadának, buckasíben. A szelíd pannon tájról nézve leginkább értelmetlen hegyi bohóckodásnak tekinthető mozgásformák közé tartozó mogulban buckák között kell iszonyatosan gyorsan és szépen lejönni, miközben két ugrást is be kell mutatni valamiért. Dufour-Lapointéknek ez megy: a női szakágban a dobogó két legmagasabb fokára a kanadai család két lánya állhatott fel. Még egy nővérük bejutott a döntőbe, ő 12. lett.

Új versenyszámmal, a női csapatversennyel kezdtek a műkorcsolyázók. Az újítással a nagymamák kedvenc sportágában a házigazdák még több aranyra számíthatnak. Az első nap a négy szám rövidprogramja ment le, a vasárnapi szabadprogram és a kűrök előtt az oroszok 47 pontjukkal vezetnek, második Kanada 41-gyel, harmadik az Egyesült Államok 34-gyel. Úgy néz ki, a 15 éves Julija Lipnyickaja lesz a műkorcsolya egyik legnagyobb sztárja Szocsiban, a budapesti Eb kisgyermek-arcú aranyérmese csodás kűrt ment ma.

Szánkóban is csak vasárnap dőlnek el a fontos kérdések, de két futam után már látszik, hogy az élen Loch–Gyemcsenko-párbaj lesz, egyelőre a német vezet három tizeddel az orosz előtt. A 40 éves dél-tiroli Zöggeler sorozatban hatodik olimpiai érmét szeretné elcsípni, a világ leghosszabb és legtrükkösebbnek mondott szocsi pályáján ez össze is jöhet neki, most harmadik.

Két női meccsel elindult a hokitorna: az Egyesült Államok vicces gólokkal (volt egy levegőben vállal levett korongból született és egy alapvonalról szerzett is), de azért magabiztosan nyert 3-1-re Finnország ellen, a címvédő kanadaiak pedig helyenként lazázva is szétbombázták szegény Svájcot, a 69-14-es kapuralövési arányhoz képest az 5-0 akár tisztes vereségnek is mondható.

A valódi versenyek mellett van egy virtuális csata is, az olimpia hivatalos oldalán a szurkolók fejezhetik ki nemzeti szimpátiájukat. Ezt valamiért a mongolok vették idáig a legkomolyabban: estig pontosan 9833-an álltak ki a kétfős olimpiai küldöttségüket alkotó, egyébként tökéletesen esélytelen Otgontsetseg Chinbat és Byambadorj Bold mögött. A magyarok szombat esti 150 támogatóval  per pillanat a futottak még kategóriába is alig férnek be, de mi hisszük és valljuk, hogy Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz, Magyarország újra nagy és boldog lesz.