Minden létező érmet kiosztottak Szocsiban, összesen 98 számban avattak bajnokot. A záróünnepség után nem maradt más, mint a búcsú. Azért a következő napokban még kövessenek minket, ha Szocsiból még mindig nem elég.
20 percük van, nem több.
a negyeddöntő, a lettek nagyon jól tartják eddig magukat, de ennyi kapura lövésből előbb-utóbb egynek be kell akadnia. Kanada 33-nál tart és Sidney Crosbynak még nincs gólja.
Yulia Lipnitskaya! A következő jégrelépő, egyből a bemelegítés után.
de a bírók gyorsan szétszedik a cseheket és az amerikaiakat. 4-1 az állás az Egyesült Államoknak, a Csehországnak sürgősen villantania kéne valamit.
Kanadának, hogy eldöntse a meccset hatvan perc alatt, kétszer húsz perc után 1-1-re áll Kanada és Lettország a férfi negyeddöntőben.
Akiko Suzuki, japán lány is ront: nem ugorja meg az eredeti kombinációt, később korrigál, de ez sok pontlevonásba kerül majd. Csoport negyedikre teszik. 28 éves egyébként, a mezőny legidősebb versenyzője, ezért az idei lehet az utolsó olimpiája .
Kicsit feszülten futott, de nem rontott technikai elemet, és minden szépen meglett: tripa-tripla kombináció, tripa Toe Loop, dupla Axel. Az edzéseken ennél magasabbakat ugrott, és ez nem volt élete legjobb programja, de nem is volt rossz. Most Yuna után a második, a kűrben még villanthat.
Óriási meglepetés. Az amerikai kettősnek 26 százados előnye volt még a nap elején, ez a harmadik futam végére 11 századra olvadt, végül 1 tizeddel bukták az aranyat. A kanadai Kaillie Humphriesék nagyot mentek, Meyers pedig óriási hibázott a pálya tetején, ahol telibe kapta a szánkópálya kijáratánál felállított kordont.
Humphries megvédte ezzel a címét, kanadai arany, az ezüst és a bronz amerikaiaké. A második helyen beért Lauryn Williams mindössze az ötödik sportoló a világon, aki nyári és téli olimpián is érmet szerzett.
Kanada javára, amit a kapura lövések is mutatnak, ebben a harmadban 14-2, összesen 30-8, de a leglényegesebb mutatóban továbbra is döntetlen, a harmad fele van még hátra.
Parise lőtte a negyediket, az első emberelőnyből, Pavelec lába között, a kapusról ment be.
Az első kiállításra. Michaleket küldik le, emberelőnyben Amerika.
mert a legjobb egységük csak az ötödik lesz, rontottak és csak a hollandok mögé értek be. Ez a legrosszabb eredményük a négy olimpián, amikor volt női bob. Vancouverben sem volt érmük, de ott legalább a negyedik helyet megcsípték. Közben az amerikaiak nagyon örülnek, mát a tűzijáték is megy, övék lesz a harmadik hely a kettes egységükkel.
lőhettek volna gólt, de Miks Indrasis éppen csak lemaradt Girgensons gólt érő passzáról, szegény lett bele is sérült az akcióba.
A japán Murakami, az idei 4 kontinens bajnokság győztese, gyönyörű tripla toe loop kombinációval kezd, és a lendülettel sincs baja. Aztán egy fordulatos Flip-et ugrik, te jó ég, mi történik?? Egy olimpián ez nagyon sokba kerül. Már számolja a levonásokat a fejében, ahogy jön le a jégről. 6. hely, ezzel futhat kűrt is, de rettenetesen csalódott. 64.73-as szezon-legjobb pontszámmal csoportelső is lehetett volna, ha nem ront ekkorát.
A svédek végig vezettek, az utolsó endben viszont fordítottak a britek (6-5), így kialakult a férfiaknál a döntő (péntek 14.30)
Kanada-Nagy-Britannia
Arany festés a fekete és a piros mellett, csodás. Belgium egyébként egy valóságshow-ban hozta össze a bobcsapatot, megérte, mert óriási meglepetésre hatodikak lesznek.
és a lettek máriskihagytak egy óriási ziccert, kérdés meddig bírják erővel.
a női bobosok utolsó futamának. Eddig csak az ausztrálok és a svájciak tudtak előzni, ők is csak egyet. Nagy izgalmak nem várhatók, egészen az utolsó két párosig, az aranyról ugyanis jelenleg mindössze 11 század dönt. A harmadik futamban pedig 12 századot vesztettek az élen álló amerikaiak, amit ha megismételnek, bukják az első helyet a kanadaiakkal szemben.
10-6-ra győzte le Kanada Kínát, ezzel a döntős.
Svédország-Nagy-Britannia 5-4, az utolsó end dönt.
de még ők is 4 másodperccel verik Dél-Koreát, a brazilokat meg több mint 5-tel. A kormányos Maria Constantin egyébként fantasztikus sufnimegoldással élt: ahol a többi csapat sisakba épített maszkot használ, hogy ne érje a hideg szél az arcát és az orrát, ott ő ragasztószalagot. Zseniális, nincs rá más szó, leborulok.
mindjárt a jégen az amerikai Gracie Gold, Ashley Wagner, és az oroszok 15 éves szupersztárja, Yulia Lipnitskaya!
Backes szerzi az amerikaiak harmadik gólját, elképesztően éles szögből. Pont egy élére állított korongnyi hely volt Pavelec mellett, 3-1 ezzel a harmad vége. A gólt egyébként 2 másodperccel a vége előtt született.
Az első harmad végén Kanada–Lettország 1-1.
A téli olimpiák legeredményesebb sportolói:
8 arany, 4 ezüst, 1 bronz:
Ole Einar Björndalen (norvég, sílövő) 1998-2014
8 arany, 4 ezüst:
Björn Dählie (norvég, sífutó) 1992-1998
6 arany, 3 ezüst:
Ljubov Jegorova (orosz, sífutó) 1992-1994
6 arany:
Ligyija Szkoblikova (szovjet, gyorskorcsolyázó) 1960-1964
5 arany, 3 ezüst, 1 bronz:
Marit Björgen (norvég, sífutó) 2002-2014
5 arany, 2 ezüst, 2 bronz:
Claudia Pechstein (német, gyorskorcsolyázó) 1992-2006
5 arany, 1 ezüst, 1 bronz:
Larissza Lazutyina (orosz, sífutó) 1992-2002
Clas Thunberg (finn, gyorskorcsolyázó) 1924-1928
5 arany, 1 ezüst:
Thomas Alsgaard (norvég, sífutó) 1994-2002
5 arany, 1 bronz:
Bonnie Blair (amerikai, gyorskorcsolyázó) 1988-1994 (MTI)
Tripla Lutz-tripla Toe Loop, kombináció, tripla Flip, dupla Axel - az összes ugrás TISZTA, tökéletes technika, és érkezés. Mindegyik forgás gyönyörű, a beugrós is, a hátrahajlós is, mindegyik. 74, 92 - szuper pontszám. Rossz lehet utána jégre lépni.
15:41-nél Lauris Darzins lépett ki egyedül, gyönyörűen elfektette Price-t, és felemelte. Szép gól volt.
Dustin Brown talált be 5 perccel a harmad vége előtt, 2-1.
jönnek le a brazilok, 1:01.20, még a harmadik futamban sem voltak ilyen lassúak, amikor majdnem borultak.
Patrick Sharp lőtte rá takarásból, Kristers Gudlevskis nem védhette.
Elene 15 évesen futott először olimpián, de azóta elég hektikus volt a teljesítménye. Most összeszedte magát: tirpla Lutz - dupla Toe Loop kombináció, tripla Salchow, dupla Axel - az ugrásokat szépen és gyorsan letudta. Negyedik helyre rakják.