Björgen szupersztár, totális norvég fölény

A leghosszabb női sífutószám, a 30 kilométeres szabadstílusú fölényes norvég sikerrel zárult. Az első három hely Norvégiáé lett, csak a negyedik helyért mehettek az ellenfelek, akik csüggesztő távolságból figyelhették Marit Björgenéket. Björgen harmadik aranyát nyerte, és két rekordot is beállított összesen hat olimpiai aranyával és tíz érmével.

A 30 kilométernek a norvégok esélyesként vágtak nekik, de ilyen fölényre nem lehetett számítani. Nyoma sem volt az elmúlt hét szenvedésének, amikor a váltóban és az egyéni indításosban is leszerepeltek a norvégok. Björgenék már tíz kilométernél eldöntötték a versenyt, iramváltásukra senki nem tudott mozdulni, Therese Johaug, Kristin Steira és Björgen gyorsan elszakadt a többiektől, öt kilométer alatt félperces előnyt építettek fel.

Johaug, Björgen, Steira

A szabadstílusú versenyeken nem annyira jól menő, de a hosszú távokat azért bíró Justyna Kowalczyk is annyira reménytelennek látta a helyzetet, hogy feladta a küzdelmet. A váltóban óriásit futó és győzelmet szerző Charlotte Kalla, aki a norvégok legnagyobb kihívója lehetett volna, szintén elmaradt a várakozásoktól. Hamar lemaradt, az elmúlt napokban beteg volt, nem tudott felépülni.

A norvégok tempóját senki nem merte vagy tudta felvállalni, így Björgenék egyre nagyobb előnybe kerültek, 20 kilométernél már 50 másodperccel vezettek. Innentől már saját versenyüket futhatták.

Az utolsó öt kilométerre maradt a döntés, először Björgen tesztelte két ellenfelét, de az első emlekedőn Steira és Johaug is könnyedén átvette a tempót. Még 28 kilométernél is együtt voltak, de az utolsó előtti nehéz emelkedőn már élesedett a verseny. Johaug és Björgen is nagy iramban mászta meg, de még nem adtak ki magukból mindent. Johaug állt előre és az utolsó kaptatón megint indított. Steira nagyon elmaradt, Björgen ment vele, benne volt több erő, így a domb tetején már három másodpercel vezetett is. A lejtőn és a síkon ezt már nem tudta ledolgozni Johaug, az ezüstnek örülhetett. Björgen pedig az aranynak, Szocsiban harmadszor, miután megnyerte a síatlont és a csapatsprintet is.

Björgen a csúcsok csúcsán

Björgen rekordot állított be, az olasz Stefania Belmondóval és az orosz Raisa Szmetanyinával együtt ő a legtöbb téli olimpiai érmet szerző nő. Mindegyiküknek tíz-tíz van, és Björgen a legtöbb aranyat nyerőket is utolérte. A korábbi olimpiákon az orosz gyorskorcsolyázó Lídia Szkoblikova, és a sífutó Ljubov Jegorova szerzett hat-hat aranyat.

Női 30 kilométeres szabadstílusú sífutás:

1. Marit Björgen (norvég) 1:11:05.2
2. Theres Johaug (norvég) +2.6 mp
3. Kristin Steira (norvég) + 23.6

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

6 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32