Van, aki pólóban, van, aki bot nélkül

Látványos versenyt és kevés bukást hozott a szabadstílusú sízők férfi stopestlye versenye. Először osztottak ebben a számban olimpiai érmeket, és teljes amerikai siker született, meglepetésre Joss Christensen nyert, Gus Kenworthy a második, Nicholas Goepper a harmadik.

A várakozások is amerikai esélyekről szóltak, de inkább Goeppert várták az első helyre, és érmet a brit James Woodstól, valamint a svéd Harlauttól is.

Harlaut végül csak az utolsó előtti helyen tudta kvalifikálni magát, az utolsónak meg az az amerikai Bobby Brown, aki pólóra vetkőzött a verőfényes, plusz 3 fokos szocsi tavaszban.

Az első futamban Kenworthy, Brown és a kanadai Alex Beaulieu-Marchand is rontott, Joss Christensen pedig elsőre 95,80-as eredménnyel az élre állt és ez már érmet sejtetett.

A másodikban Kenworthy javított nagyot, eredménye a második helyre röpítette. Goepper csak a 9. lett a második futamban, de az elsőben elért eredménye a harmadik helyet jelentette neki. Az esélyesek közül Woods a 4., majd a 6. helyet érő produkciót mutatott be, míg Harlaut végül csak a hatodik lett.

A szám első olimpiai bajnoka még világbajnokságon sem indult, a világkupában 2012-ben a hatodik helyen végzett, ebben az idényben csak a 36., egy tizenkettedik hely volt a legjobb eredménye.

Szabadstílusú sí, férfi slopestyle:
1. Joss Christensen (Egyesült Államok) 95,80 pont
2. Gus Kenworthy (Egyesült Államok) 93,60
3. Nicholas Goepper (Egyesült Államok) 92,40

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

5 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32