Frenzel simán behúzta az északi összetettet

2014.02.12. 14:15

A német Eric Frenzel az egész szezonban uralta az északi összetett mezőnyét, és Szocsiban is igazolta a papírformát, simán behúzta a normálsáncos versenyt.

Frenzel már a síugrás után az élre állt, nagyon koncentráltan ugrott, 103,5 méterre repült. A második helyen a japán Vatabe Akito végzett, aki a pontokat átszámítva hat másodperces hátrányból startolt a 10 kilométeres üldözéses sífutásban. A jó sífutóknak számító norvégok több mint félperces hátrányban voltak gyengébb ugrásaik miatt, így az élen álló kettősnek nem kellett nagyon aggódnia.

A sífutásban hamar összeálltak, és együtt dolgozva mentek az élen, de látszott, nem hajtják ki magukat. Mögöttük egy 18 fős boly állt össze, ami egyre közelebb jött hozzájuk. 7,5 kilométernél már csak 13 másodperccel vezettek.

Az első két hely azért nem volt veszélyben. A japán 9 kilométernél, az emelkedőn próbálta meg leszakítani Frenzelt, de a német könnyedén vele tartott. Majd a sík részen ritmust váltva könnyedén otthagyta Vatabét, és megszerezte első olimpiai bajnoki címét. A harmadik helyért a norvég Magnus Krog az olasz Alessandro Pittint hajrázta el.

Az első tízbe négy német és három norvég fért be, izglamas csapatversenyt előrevetítve.