Iván
8 °C
22 °C

Mocsai: A TF világszínvonalú lesz

2015.01.17. 16:31
Kiemelkedő oktatást ígért az ősszel önállóvá vált Testnevelési Egyetemen Mocsai Lajos, az intézmény közelmúltban kinevezett új rektora.

Mocsainak, aki 1978 óta tanít a TF-en, és nevéhez több tucat tudományos cikk és tanulmány fűződik, új beosztásában az egyetem szombati nyílt napján volt az első nyilvános szereplése.

A férfi és női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya a leendő hallgatók előtti köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az idén 90 éves TF - amellett, hogy meg kívánja őrizni hagyományait - jelentős megújulás előtt áll.

„Az oktatásképzési tartalmakat szeretnénk úgy formálni, hogy a TF nemcsak Európában, hanem azon kívül is újra a legkiemelkedőbb testnevelő és sportkulturális egyetemek közé kerüljön, és világszintű oktatási központtá váljon" - jelentette ki.

A TF is igazodni kíván a következő 20-30 évre kidolgozott magyar egyetemi stratégiához, vagyis arra fog törekedni, hogy magas tartalmi képzéssel megfelelő módon - elsősorban állásokban, pozíciókban és munkahelyekben mérhető - jól értékesíthető diplomát adjon hallgatói kezébe. Mocsai ezért arra kérte az egyetemre jelentkezőket, hogy megfelelő tudással érkezzenek a felvételi vizsgára.

Mivel a kormány stratégiai ágazatként kezeli a sporttal, a testneveléssel, az életmóddal és az életminőséggel kapcsolatos területet, ezért Mocsai olyan sporttudományos egyetemet épít, amely napra kész elméleti és gyakorlati tudást ad majd az ott tanulóknak. Ezzel összhangban a következő két-három évben jelentős létesítményfejlesztések előtt áll az egyetem.

A TF-en a magyar olimpiai bajnokok edzőinek 99 százaléka szerzett edzői képesítést, és padjaiban 150 olimpiai bajnok tanult. Az intézmény 2000 és 2014 között a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karaként működött, majd tavaly szeptember 1-jén nyerte vissza önállóságát.

15%
5999 Ft
5100 Ft
15%
2999 Ft
2550 Ft