Iván
8 °C
22 °C

Szerdától 342 asztaliteniszező a Tüskecsarnokban

2015.01.27. 12:06

Négy kontinens 48 országának 342 játékosa indul az asztaliteniszezők idei World Tour-sorozatának első versenyén, melyet szerdától vasárnapig a budapesti Tüskecsarnokban rendeznek meg. A 2015-ös esztendőben rekordot jelentő 3 millió dollárt osztanak ki a széria 23 versenyén. A magyarországi torna úgynevezett challenge-besorolású, ennek megfelelően az összdíjazása 35 ezer dollár lesz.

Nátrán Roland, a magyar szövetség (MOATSZ) elnöke a keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: talán az év legkiemelkedőbb hazai rendezésű asztalitenisz-versenye következik, és mivel a jövő évi Európa-bajnokság rendezési jogát ezzel a helyszínnel nyerték el, a torna egyfajta főpróba is lesz a 2016-os Európa-bajnokságra. Hozzátette: a nevezések nagy száma is bizonyítja, hogy a magyarországi WT-verseny népszerű a játékosok körében, s összességében nagyon izgalmas csatákra számít.

A férfiaknál 21, a nőknél pedig 20 asztaliteniszező képviseli majd a magyar színeket, közülük két-két játékos - Póta Georgina (4.) és Madarász Dóra (27.), valamint Pattantyús Ádám (19.) és Kosiba Dániel (22.) - kiemeltként csak a főtáblán kapcsolódik be a küzdelmekbe, a többiek a selejtezőben kezdenek. Férfi és női párosban is lesz egy-egy kiemelt magyar duó.

A kvalifikációs mérkőzéseket szerdán és csütörtökön rendezik, a főtábla meccsei péntektől lesznek láthatók, míg a döntőkre - amelyek közül az egyes finálékat a Duna World élőben közvetíti - vasárnap kerül sor. A viadalon az U21-es korosztály számára külön versenyt rendeznek, ebben szombaton tartják a finálékat.

A felnőtt mezőnyben a férfiaknál a hongkongi Tang Peng, a nőknél pedig a címvédő osztrák Liu Jia lesz az első kiemelt, utóbbi játékos a tavalyi, szombathelyi World Tour-viadal döntőjében Póta Georginát verte meg. A Berlinben légióskodó magyar játékos azóta jelentősen előrelépett a világranglistán, melyen jelenleg már a 14.

"Most már jobban szeretek itthon játszani, mint régebben, hiszen hat éve szerepelek a Bundesligában, ahol hozzászokhattam, hogy nekem szurkolnak. Ezzel együtt még mindig izgulok a meccsek előtt, de ez általában az első szettben elmúlik" - árulta el a 30 éves Póta Georgina, aki szerint a mostani mezőny jóval erősebb, mint a tavalyi, s ő negyedik kiemeltként a legjobb négy közé kerülést tűzte ki célul. - "Nehéz lesz, de remélem, sikerülni fog. Jó lenne ismét összecsapni Liu Jiával a döntőben" - tette hozzá.

Stocker Miklós, a MOATSZ főtitkára annak a reményének adott hangot, hogy minél több szurkoló látogat majd ki a csarnokba, és buzdítja a magyar résztvevőket, míg a szervező Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója, Kalmár Attila kiemelte: ez lesz az első többnapos rendezvény a tavaly ősszel átadott Tüskecsarnokban. A vasárnap délutáni döntők előtt, 13 órától Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor tart majd bemutatót. (MTI)